Ekkor jelenhetnek meg a Fallout 3 és New Vegas remake-ek

Jez Corden az a bennfentes, akinek pletykáit és információt nyugodt szívvel elhihetjük, és szerinte a Fallout 3 és a New Vegas remaster, sőt még a The Elder Scroll 6 is hosszú évekre van tőlünk.

Ahogy mindig, a pletykákat és szivárgásokat érdemes elosztani kettővel. Van azonban néhány ember, akik többször bizonyították már hitelességüket és megbízhatóságukat, Jez Corden is ilyen. Emberünk évek óta szállítja a stabil infókat a gamervilág több szereplőjéről is, nagy intenzitással azokról, akik a Microsoft égisze alá tartoznak.

Podcastjük friss epizódjában ezúttal a Fallout 3 és a New Vegas remaster játékok, meg persze a The Elder Scrolls 6 került elő. A helyzet az, hogy sok jóra nem számíthatunk, még évekig. 

Az ő információi szerint bár a Bethesda gőzerővel dolgozik mindhárom játékon, azok megjelenése még nagyon messze van. Szerinte a Fallout 3 Remaster jelenhet meg elsőként a trióból, de az is csak jövőre. Azt követően pedig 1-2 éves szünetekkel jön majd elsőként az új The Elder Scrolls, majd a Fallout: New Vegas Remaster.

Mindez azt jelenti, hogy a következő beosztásra számíthatunk a három játék között:

  • Fallout 3 Remaster: valamikor 2027-ben
  • The Elder Scrolls 6: valamikor 2028-2029-ben
  • Fallout: New Vegas Remaster: valamikor 2029-2030-ban

Persze nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezek csak szivárgások, és még ha igazak is jelenleg, a fejlesztés alatt még bármi történhet, ami akár még ezektől is távolabb lökheti tőlünk a játékokat.