Aki nem egy kő alatt töltötte az elmúlt heteket, hónapokat, az kapott egy kis ízelítőt abból, milyen gyökeres változások elé néz a játékipar. Nemrég számoltunk be például arról, hogy a feltörésnek „köszönhetően” emulátoros, szinte mindent futtató álomgép lett a PS5-ből, de a Chrome-ból retróböngészőt faragó RetroBrowser+ is megérhet egy misét – apropó böngésző: ugye nem maradtatok le az abban futtatható Black Ops 1 zombimódról? Az emulátorok fejlődése – legutóbb a God of War 3 Remastered szabadult ki a PlayStation „börtönéből” – és a browserből indítható alkotások térnyerése mellett a fejlesztés is teljes átalakuláson megy keresztül, hiszen lassan ott tartunk, hogy tudás és tapasztalat nélkül is összedobhatjuk álmaink játékát, elég csak az előző héten bejelentett Unity Sparkra gondolni.
Most még ugyan léteznek olyan stúdiók, amelyek nem kívánnak élni a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel, ám egyre több cég gondolja úgy, hogy az AI jelenti a jövőt – nemrég például az Epic Games CEO-ja jelentette be, hogy teljes szemléletváltás zajlik a vállalatnál. A tegnapi nap folyamán az Xbox is beállt ebbe a sorba, az új franchise-okat szorgalmazó Asha Sharma ugyanis egy meglehetősen hosszú üzenetben rántotta le a leplet a zöldek egészen forradalminak tűnő kezdeményezéséről.
A Microsoft videójátékos részlegének vezérigazgatója ugyan gondosan ügyelt arra, hogy ne használja az „AI” szót a levélben, de a megfogalmazás alapján eléggé egyértelmű, hogy ez a két betű adja az alapját az Xbox Labs névre keresztelt projektnek. Mivel az üzenet némi önfényezéssel kezdődik, inkább átugranám az első bekezdést, és csak a lényeget dobnám be nektek:
„Az elmúlt hetekben azt láthattuk, hogy egyes játékokat rendkívül gyorsan visszafejtettek, majd úgy alakítottak át, hogy olyan hardvereken is fussanak, amelyek támogatására eredetileg nem tervezték őket. A Windowsra készült PC-s változatokat úgy alakították át, hogy Apple Silicon chipekkel is működjenek, vagy WebAssembly és WebGPU segítségével webböngészőben futtathatóvá tették őket – utóbbi technológiát már a böngészők közel 90 százaléka támogatja világszerte. Talán még ennél is meglepőbb, hogy a világ legnagyobb játékai közül sokat egy másik játék forráskódjába illesztve alakítottak át. Ezek a kísérletek megkérdőjelezik az iparágunkkal kapcsolatos, régóta fennálló feltételezéseket: a szoftver és a hardver közötti szoros kapcsolatot, az alkotás és a játék közötti határvonalat, valamint azt, ahogyan az emberek felfedezik és megtapasztalják a videójátékokat. Bár nehéz megjósolni a gaming jövőjét, könnyű felismerni a lehetőségeket abban, ha a nagyszerű játékok könnyebben hozzáférhetővé válnak, a régebbi alkotások új életre kelnek, és egyre több játékos válhat alkotóvá, illetve társszerzővé. [...] E lehetőségek feltárása érdekében megkértem Scottot [Scott Van Vliet az Xbox technológiai igazgatója – a szerk.], hogy hozza létre az Xbox Labst: egy kis létszámú csapatot, amely játékfejlesztőkből, mérnökökből és tudósokból áll, és amelynek feladata, hogy a kibontakozóban lévő ötleteket olyan megoldásokká alakítsa, amelyeket a játékosaink és a fejlesztők is kipróbálhatnak. Nyíltan fogunk dolgozni, tanulunk abból, ahogyan az emberek használják az elkészült megoldásokat, és azt tekintjük sikernek, ha egyre többen játszanak és alkotnak.”
Asha később arról írt, hogy az iparág többi résztvevőivel is megosztják majd az Xbox Labs keretében szerezett tudásukat, tapasztalatukat, valamint aláhúzta, hogy az új technológiák feltérképezése nem jelenti a régi módszerek teljes elhagyását. Így látatlanban elég nehéz elképzelni, hogy miként is fog működni a dolog – lesz például böngészőből futtatható, előfizetéshez kötött játékkönyvtár? –, mindenesetre örvendetes, hogy az Xbox időben elkezdte fütyülni az új idők új dalait, hiszen ilyen iramú fejlődés és átalakulás mellett elég könnyű lesz lemaradni a versenyben. Kíváncsian várom a Sony válaszát, mert míg a Microsoft több piros pontot is szerzett a közelmúltban (lásd Disc-to-Digital program és kibővített visszafelé kompatibilitás), addig a kék csapat csupa rossz fát tett a tűzre.
Borítókép forrása: Xbox Wire