• Gareth Edwards rendezheti a következő Jurassic World-filmet
  • Legalábbis a The Hollywood Reporter értesülései szerint
  • Az időközben távozó David Leitch-cset válthatja a székben
  • A filmes eddig olyan műveket rakott le az asztalra, mint például a Godzilla és a Zsivány Egyes

Hiába szerepelt le csúnyán a kritikusok szemében (és az IMDb értékelések alapján a nézőkében is), a kasszáknál bizony kimondottan jól teljesített a Colin Trevorrow rendezésében készült Jurassic World: Világuralom, így aztán senkit nem ért meglepetésként a hír, miszerint új filmen ügyködik a Universal. Ami siker esetén ráadásul egy új éra kezdetét is jelenti, szóval számíthatunk további felvonásokra – a korábbi színészi gárda viszont vélhetően nem tér vissza, legyen szó az új arcokról (Chris Pratt, Bryce Dallas Howard) vagy a Jurassic Park veteránjairól (Jeff Goldblum, Laura Dern, Sam Neill). Egyelőre keveset tudni a széria soron következő  állomásáról, annyi viszont már biztos, hogy David Koepp, vagyis az eredeti Jurassic Park (valamint Az elveszett világ) forgatókönyvírója felel majd a szkriptért, a rendezői székbe pedig David Leitch-cset (Atomszőke, Deadpool 2, a Halálos iramban: Hobbs & Shaw, A gyilkos járat) szerették volna ültetni, ám ő végül nem élt a lehetőségekkel – állítólag a kreatív nézeteltérések miatt. A stúdió azonban nem tétlenkedik (a 2025. július 2-ra kitűzött premierdátum miatt erre nem is nagyon van lehetősége), a The Hollywood Reporter jelentése szerint ugyanis már megvan a következő kiszemelt.

jurassicworldgarethedwardsrendezo.jpg

A kép forrása: FANGORIA

A portál úgy tudja, hogy a Universal és a Steven Spielberg nevével fémjelzett Amblin Partners Gareth Edwards-ot szeretné a projekt élén látni, ez ügyben pedig már meg is kezdődtek a tárgyalások a közismert rendezővel. Edwards a 2010-es Szörnyek című alkotásával került fel a filmkészítés térképére, ami olyannnyira meggyőzőre sikeredett, hogy később ő dirigálhatta a 2014-ben debütált Godzillát, ami ugyan lehetett volna jobb (vagy legalábbis világosabb), de még így is szórakoztatóbbra sikeredett, mint a MonsterVerse mozik zöme. Karrierje csúcspontja viszont (legalábbis szerintem) a Disney-éra legjobbjaként emlegetett Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet, amellyel sikeresen bizonyította, hogy fan service és sistergő fénykardok (amikkel persze nincs semmi gond) nélkül is lehet olyan kalandot készíteni, amely a messzi-messzi galaxisba kalauzolja a nézőket. A tavalyi év egyik nagy meglepetéseként számontartott Az Alkotó is egészen remek lett (pláne annak fényében, hogy egy ezerszer látott koncepciót vett alapul), szóval bízzunk benne, hogy eredményesek lesznek a megbeszélések, és egy sokszor bizonyított filmes vezényelheti le a munkálatokat.