• Elhagyja a dohányzást a Gears of War széria
  • Rod Fergusson szerint azonban a cigik sosem képezték a Gears 5 részét
  • Hiszen ő maga is kemény dohányzásellenes

Tegnap írtunk róla, hogy a Truth IInitiative nonprofit dohányzásellenes szervezet tanácsára a The Coalition egy az egyben kidobta a dohányzást a készülő Gears 5-ből, méghozzá elsősorban az esport jelentősége miatt. A fejlesztőstúdió feje, Rod Fergusson, azonban nemrég Twittert ragadott, és kicsit részletesebben is elmagyarázta a döntés hátterét.

dobja-a-cigit-a-gears-of-war.jpg

Fergusson szavai alapján a dohányzást nem kellett kivenni a Gears 5-ből, hiszen az eleve nem is volt benne soha. Mint aktív dohányzásellenes, Fergusson saját bevallása szerint soha nem engedte a cigaretták szerepeltetését a vezetésével készült játékokban, így például már a Gears of War 4-ben sem füstölnek a karakterek. Ahogy a The Coalition vezetője fogalmazott, nem akar olyan tevékenységeket népszerűsíteni, amik addiktívak és akár bele is lehet halni a művelésükbe.