• Jövőre kipofozzák a Ghost Recon Breakpointot
  • Első lépésként a lootrendszert dolgozzák át
  • Érkeznek a MI vezérelte csapattársak is

A Ghost Recon Breakpoint fogadtatása minimum vegyes volt, a Ubisoft pedig elkötelezett a helyrehozása mellett. Ebben nem is olyan régen a játékosok segítségét is kérték, mely felmérés eredményeképpen világos lett, hogy mi is böki leginkább a közösség csőrét. Első körben a lootrendszert alakítják át, valamint visszahozzák a gép vezérelte csapattársakat is.

Előbbivel kapcsolatban a rangsorolásuk és az értelmetlen statok a legnagyobb gond: előfordul, hogy egy sima szövetsisak például több védelmet adhat, mint egy golyóálló rohambili, ez pedig a játékosok 35%-ának okoz komoly fejfájást. Az utóbbi pedig nem is létezik, úgyhogy ismét be kell emelni a játékba, a tervek szerint mindkét funkció jövő év folyamán megérkezik, de közelebbit egyelőre nem árultak el.