A hazai GrapeOcean Technologies már bizonyított a Black Geyer című fantasy univerzumával, most azonban ennél is jóval nagyobb fába vágták a fejszéjüket. Az Avaria: Iron Rule egy közel 60 órás, izometrikus, csapatalapú CRPG-nek készül, amely a Pillars of Eternity és a Baldur's Gate szellemiségét idézi a valós idejű, de megállítható harcrendszerével, mély karakterfejlődéssel és összetett döntési rendszerrel.
A játék ugyanabban a Yerengal nevű fantasy világban játszódik, mint a stúdió korábbi alkotása, ezúttal azonban a gyarmatosítás korának morális dilemmái kerülnek a középpontba: a játékos dönti el, hogy Avaria szigete kizsákmányolásra, felszabadításra vagy épp leigázásra vár-e – a játék nem fogja szorosan a kezünket, a döntéseink pedig morálisan jóval árnyaltabbak lesznek és komoly következményeket hordoznak.
A hírünk fő apropója pedig nem más, mint az projekt első igazán komoly sikere: a játék Kickstarter-kampánya őrületes rajtot vett: a 25 ezer eurós célösszeget mindössze 28 óra alatt érte el a fejlesztőcsapat, és egy héttel később a támogatások már a cél 150%-át, azaz a 38 000 eurót is meghaladták. Nem semmi rajt, de ebben a kritikus fázisban minden támogatás számít, vagyis ha titeket is megfogott, amit a GrapeOcean csapata forral, akkor még nem késő bedobni a kalapba. A backerek jutalmai nagyon impozánsak – még dobozos kiadást is terveznek a srácok! Kíváncsian várjuk, hogy hova fut ki az Avaria: Iron Rule ambiciózus története – ez mindenképp egy olyan magyar projekt, amin érdemes lesz rajta tartani a szemünket!
Borítókép forrása: GrapeOcean Technologies