• November 11-én érkezik PS5-re és Xbox Series X/S-re a GTA 5
  • Az újgenerációs változat feljavított grafikával és optimalizált teljesítménnyel debütál majd
  • A GTA Online önállóan is elérhető lesz az újgenerációs konzolokra

Azt, hogy a GTA 5 érkezik újgenerációs konzolokra is, egy jó ideje lehet már tudni, arról azonban, hogy ez mikor következik be, már mélyen hallgatott a Rockstar, legalábbis egészen eddig. Nemrég viszont a fejlesztők egy új közleményt adtak ki, melyben jelezték, hogy a brutálisan népszerű játékuk végül idén november 11-én debütál PS5-re és Xbox Series X/S-re egyaránt.

Az újgenerációs verzió felújított grafikával és optimalizált teljesítménnyel érkezik, így a fejlesztők szerint szebb lesz, mint a GTA 5 bármelyik korábbi kiadása. Ami pedig a GTA Online-t illeti, ez önálló játékként is elérhető lesz mindkét új platformon, ráadásul a PS Plus előfizetők a megjelenés utáni három hónapban ingyen csaphatnak majd le rá.