Múlt hét szerdán jelent meg a Grand Theft Auto 4 PC-s verziója, azonban a debütálás hagyott némi kívánnivalót maga után, sőt néhány helyen minden idők legrosszabb PC-s startjának titulálták. A megjelenést követő napokban, mit napokban, inkább órákban sorban jelentek meg a különböző fórum topicok, amik attól voltak hangosak, hogy az adott delikvens videokártyáján hibásan jelenik meg a játék, vagy éppenséggel egy hibaüzenet után el sem indul, illetve néhány kontroller nincs megfelelően támogatva. (Ezekről bővebben a kapcsolódó hírben.) Azonban a sok-sok panasz ellenére a Rockstar derűlátó, és Kevin Hoare (Rockstar) szerint a játékosok csupán egy százalékát érintik az említett problémák, de akik mégis pórul jártak, azoknak már nem kell sokat várniuk az első patch-re.

A Rockstar nemrég fejezte be a GTA IV hibajavításának fejlesztését, azonban a megjelenésre még várnunk kell egy kicsit, hiszen a játék a Games for Windows kötelékébe tartozik, így minden patch megjelenése előtt egy tüzetes tesztelésen kell átesnie. Azonban gondolhatjuk, hogy a Microsoftnak érdekében áll, hogy a tapasz minél hamarabb megjelenjen, ezért 1-2 nap múlva már biztosan tölthetjük azt.

A patch az alábbi problémákat orvosolja:
  • A startképernyő utáni fagyás
  • Hibajavítások a videószerkesztővel kapcsolatban
  • A bowling játék javítása
  • Az ATI 1900-as kártyák hibás árnyékolásának javítása
  • Mentési problémák
  • Javított tükröződés és részecskeeffektek
  • DirectInput kontrollerek támogatása
  • Az energiagazdálkodást szolgáló programokat érintő problémák
  • Javítás a Social Club alkalmazás adatkezelésén

Ezek mellett még érdemes hozzátennünk, hogy a napokban az Nvidia kiadott egy béta driver csomagot kifejezetten a játékhoz, ami orvosolni hivatott a játékosok néhány problémáját. A programok 32 és 64 bites Vistára és XP-re is elérhetőek, és a kapcsolódó letöltések között meg is találhatjátok őket.

És akkor legvégül jöjjön ldavid összeállítása, aki szépen összeszedte a felmerülő gondokat (Social Club, Win Live, egyéb problémák stb.) és egy átfogó FAQ írásba öntötte.

» GTA 4 FAQ - Live, Social Club, egyéb problémák megoldása