• Guy Ritchie netflixes sorozattal folytatja az Úriemberek történetét
  • Theo James (A Fehér Lótusz) játssza a The Gentlemen főhősét, a filmbéli arisztokrata fiát
  • Aki felfedezi és átveheti az apja birtokán fekvő titkos marihuána üzemet

Guy Ritchie törzsökös kedvelői és a kritika egyaránt elégedetten fogadta 2019-ben a brit szerző korai időszakához visszatérő Úriembereket. Azóta pedig mintha új lendületet vett volna a rendező pályája, aki egy hollywoodi-egy független produkció mintázatát követő ütemtervet szabott magának a vírus kitörésekor. Azóta mégsem érkeztek sorban a filmek, feltehetően a járvány alatt kiürült moziktól való félelem miatt maradt több munkája is fiókban. Most viszont alighanem Guy Ritchie műveiben bővelkedő időszaknak nézünk elébe.

Januárban kerül vászonra a Jason Statham, Aubrey Plaza és Hugh Grant főszereplésével készült Fortune hadművelet, de már bemutatóra készen várakozik a The Interpreter című afganisztáni túszthriller is. Jelenleg az Úriemberek alapján készült sorozat felvételei zajlanak, az újévet pedig a Becstelen brigantykat idéző, Henry Cavill nevével fémjelzett II. világháborús kémfilm forgatásával indítja Ritchie. Summa summarum, jövőre akár három filmje és egy sorozata is debütálhat, hogy aztán nekilásson az élőszereplős Herkules mozi és az Aladdin 2 munkálatainak.

Az Úriemberek forgatásán

Theo James, az Úriemberek sorozat főszereplője nemrég megosztott néhány képet a londoni forgatásról, amint Kaya Scodelario (SkinsAz útvesztő) és Guy Ritchie oldalán dolgoznak egy jeleneten. James az eredeti filmben megismert arisztokrata fiát, Eddie Halsteadet követi, aki felfedezi a Matthew McConaughey alakította Mickey Pearson földalatti marihuána üzemét apja hatalmas birtokán. Rajta áll az elszegényedő nemesi család jövője, hogy ki tudja-e aknázni a kábítószerkereskedelemben rejlő lehetőségeket.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Ritchie két epizódot rendez, amikben régi „fegyvertársa”, a Premier League legendásan agresszív játékosából színésszé avanzsált Vinnie Jones (BlöffA ravasz, az agy és két füstölgő puskacsőGépállat SC) is feltűnik majd. Ti nézni fogjátok a Netflix gengsztersorozatát?