• Négymillió beoltott fő után nyithatnak újra a mozik
  • Csak védettségi papírral mehetünk majd filmezni

Észak-Amerikában már múlt hónapban enyhítettek a korlátozásokon, és több nagyvárosban (pl. Chicagóban, Portlandben és egy éves szünet után New Yorkban) elkezdték fokozatosan újranyitni a helyi mozikat. Európában más a helyzet, Magyarországon például már november óta zárva vannak a filmszínházak, és előtte is csak ideiglenesen nyitották meg kapuikat. Orbán Viktor mai rádióinterjújában azonban elárulta, hogy mikor ülhetünk újra nagyvászon elé.

A miniszterelnök szerint először az iskolákat, majd az éttermeket és a szállodákat kell újranyitni, és utána következhetnek a jeggyel látogatható kulturális és sportrendezvények, így a mozik is. Utóbbira akkor kerülhet sor, ha az oltottak száma eléri a négymillió főt, amire május elején lehet számítani. Fontos ugyanakkor, hogy csak védettségi papírral lehet újra moziba menni.

ujabb-amerikai-allamban-nyithatnak-ki-a-mozik.jpg