pcguru-ajanlott2590x150.jpg

A Genesisnek az utóbbi hónapokban több terméke is megfordult nálunk a játékra kihegyezett egértől kezdve egészen a számítógépházig és a gamer székig, ráadásul a legtöbb ilyen kiegészítő kifejezetten jó ár/érték aránnyal bírt, ami mindig örömteli hír. A Genesis Neon 600 RGB névre keresztelt headset pedig ebben a tekintetben elég jól passzol a gyártó többi perifériájához, bár néhány kisebb hibája azért így is akad.

genesis-neon-02.png

Fényáradat minden mennyiségben

A Genesis Neon 600 RGB egy viszonylag méretes, feketében és vörösben pompázó dobozban érkezik, melyben a terméken és egy nyúlfarknyi kézikönyvön túl nem is lapul más. Maga a headset matt fekete, ahogy azt egy gamer kiegészítőtől elvárnánk, és természetesen nem hiányozhat róla az RGB világítás sem: a LED-ek ezúttal a hangszórók hátoldalán kaptak helyet, irányításukra pedig egy kis gomb nyomogatásával van lehetőség. A repertoár viszont elég visszafogott, a Neon 600 RGB ugyanis csak nyolc színkombinációban tud világítani, meg persze ki is kapcsolható, ha nem tetszik a fénye.

Az anyagminőségre és az összeszerelésre nem lehet panasz: a Genesis fejhallgatója egy strapabíró, azonban így is könnyű és kényelmes darab, aminek a műbőr párnái akkor sem kezdik el nyomni a fülünket, ha hosszú órákon át használjuk a terméket egyhuzamban. Emellett pedig a beüzemelés sem egy nagy kaland: igazából csak a mikrofon és a fejhallgató jack dugóját és egy USB csatlakozót kell a helyére pattintanunk (utóbbit csak akkor, ha ki akarjuk használni az RGB világítás előnyeit), és már mehet is a játék.

genesis-neon-03.png

És szólni hogy szól?

A Neon 600 RGB kinézetére és anyagminőségére tehát nem lehet panasz, de mi a helyzet a hangzással? Szerencsére ezen a téren is abszolút korrekten teljesít a Genesis headsetje: a fejhallgató két 50 mm-es hangszórót kapott, melyek abszolút korrekten szólnak (bár a basszus azért nem fogja letépni a fejünket), legyen szó játékról, filmnézésről vagy zenehallgatásról. Persze olyan kristálytiszta élményt, mint amit az igazán felsőkategóriás fejhallgatók nyújtanak, nem fogunk kapni, de az árkategóriáján belül a Neon 600 RGB így is egy teljesen vállalható darabnak mondható.

Ahol viszont kevésbé rózsás a helyzet, az a mikrofon, ami néha nem akarta érzékelni a beszédet, ezzel alaposan megnehezítve a Skype- vagy Discord-hívások lebonyolítását, és a játékokban a csapattársakkal való kommunikációt. Persze előfordulhat, hogy ez egyedül a tesztkészülék hiányossága, de azért mindenki készüljön fel rá, hogy a Neon 600 RGB mikrofonjának a beállításával el kell egy kicsit szöszölni, ha tényleg ki akarjuk használni.

genesis-neon-04.jpg

A középkategória királya?

Mindent összevetve azonban így sem lehet igazán panaszkodni a Genesis Neon 600 RGB-re. A headset kialakítása masszív, viselése pedig akkor is abszolút kényelmes, ha több órára a gép előtt felejtjük magunkat. És bár az tény, hogy a mikrofon érzékenysége alapból nem az igazi, cserébe a hangszórók kifejezetten jól szólnak, és emellett még a Neon 600 RGB árszabása is meglehetősen baráti. Hazánkban ugyanis nagyjából 14 és 16 ezer forint között lehet hozzájutni, ennyiért pedig bőven megfontolandó ajánlatnak mondható, főleg, ha valaki szereti a világítós fejhallgatókat.