pcguru-ajanlott2590x150.jpg

 

Bevallom töredelmesen, hogy a Genesis nevével most találkoztam először, pedig számítógépes kiegészítők egész sorát gyártják már jó ideje, melyek között jó eséllyel mindenki megtalálhatja a pénztárcájához illő formát, fajtát, darabot. Számítógépházaik közül a jelenleg elérhető felső-középkategóriás házuk, az Irid 505 fordult meg nálunk, melynek ára még mindig nem hajmeresztő, de így is egy nagyon erős mezőnybe helyezi magát. Lássuk, hogyan tartja a lépést a többiekkel!

A látszat csal

Az egységesen fekete, midi méretű ház dizájnja letisztult, kissé indusztriális jellegű. A gumitalpakon álló torony szemből rácsozott, bal oldalán feketére festett szélű, edzett üveglap enged betekintést a belsőbe. Természetesen jobb oldallapja is levehető, az alaplap aljához és a hűtés rögzítéséhez kényelmes hozzáférést biztosító ablakot is innen érhetjük el. Szintén innen férünk hozzá a tápegységnek fenntartott helyhez, mely osztozik a merevlemezekkel a gép alján, valamint a keresztpántra rögzíthető SSD-meghajtók rögzítési pontja is itt kerül elénk. Tetején mágneses szélű porszűrő lap zárja a tágas szellőzőnyílást, hátlapján pedig a vízhűtéshez szükséges, gumírozott szélű nyílások is adottak. Ugyanitt találjuk a felsőbb kategória egyik fő jellemzőjét, a PCI-slotok számára kitalált kitörésmentes megoldást, mely szerszám nélkül rögzíthető, emellett pormentesen zár.

pc-guru-genesis-irid-505-argb-01.jpg

Elöl a bekapcsoló és a reset gombok, és vonatkozó LED-ek mellett a már megszokott portok tátonganak felfelé, kettő darab USB 3.0 és 2.0 kivezetés is könnyen hozzáférhető, ahogyan az audió számára is van egy-egy ki- és bemeneti, sztenderd 3,5 mm-es jack is. Akad azonban még egy kapcsoló, mellyel a ház világítását vezérelhetjük, rengeteg (de tényleg rengeteg) világítási variáció közül válogatva a három elöl és egy hátul elhelyezett, előre szerelt, 120 mm-es, csendesnek sajnos aligha nevezhető ventilátor számára. Ugyanezt kompatibilis alaplappal (3 pines, 5 voltos csatlakozó mindenképp kell) is párosíthatjuk, hogy minden kivilágítható hardverünk egységes fényjátékot szolgáltasson. Ez utóbbit puritán és maradi játékos lévén sajnos nem volt lehetőségem kipróbálni.

pc-guru-genesis-irid-505-argb-02.jpg

Szerelem? Szerelem.

Az RGB-rendszert vezérlő PCB szintén a jobb oldallap levételével érhető el, és egy darab SATA tápkábellel kell ellátni energiával, más bekötést nem igényel. Elhelyezése kicsit szerencsétlenül sikerült, mert pont rálóg az egyik kábelmenedzsmentet könnyíteni hivatott (egyébként nagyon igényes, gumírozott szélű) kivágásra. Igaz, csak nagyjából 10%-át takarja ki, ez azonban pont elég volt ahhoz, hogy Gigabyte Z370 alaplapom 24 pines tápkábelét már sehogyan se tudjam ott átszuszakolni, így azt felülről kellett behoznom, kissé kényelmetlen módon. Nem is értem, miért nem helyeztek el még egy nyílást a jelenlegi legfölső felett, bőven lett volna neki hely, ha már a merevlemezeket beköltöztették alulra és hátulra.

pc-guru-genesis-irid-505-argb-03.jpg

Ha pedig már a merevlemezeknél tartunk, azok alul saját ágyat is kapnak, melybe könnyen, szerszám és csavarok nélkül illeszkednek, és egyszerűen ki- és behelyezhetők. Az SSD rögzítése már csavarral történik, és ha kettőt kötnénk be, akkor nagyon oda kell figyelnünk a SATA tápkábel elvezetésére. A tápegység elhelyezése sem a legegyszerűbb feladatok egyike, a legkevesebb fejfájással akkor ússzuk meg, ha mindent bekötünk az alaplapon, és csak utána kötjük rá őket a tápra, majd ezután rögzítjük a számára megálmodott helyen. Különösen figyelni kell az előlapi kapcsolók és USB kábeleire, mert azok vezetékei épphogy elférnek a tápegység doboza feletti kivezetőnyílásoknál, utólag képtelenség oda bevarázsolni, ezáltal esztétikusan elvezetni őket. Minden másnak viszont bőven lesz hely, akár 380 mm is rendelkezésre áll a videokártya számára, ami több mint elegendő. A processzorhűtő számára 165 mm adott, ezzel pedig a kifejezetten magasnak számító bordázattal ellátott egységek is gond nélkül elférnek benne.

pc-guru-genesis-irid-505-argb-04.jpg

Fentebb már említettem, hogy a ház kissé zajos, de cserébe legalább jól hűt. Az elülső három ventilátorból az alsó félig a merevlemezeken át a tápegység fele tolja a levegőt, ami alulról porszűrőn keresztül lélegezhet. A hátlapon nyugvó SSD amúgy is elég hűvös helyen csücsül, így ezek az alkatrészek sosem fogják kellemetlenül érezni magukat. A processzorhűtő dolgát a hátsó ventilátor segíti, de a tágas belső térben amúgy is bőven van hely a légáramlatoknak, a meleg levegő pedig a felső kivágáson át könnyedén távozhat.

pc-guru-genesis-irid-505-argb-05.jpg

Figyelemre érdemes

Azt kell mondjam, hogy a Genesis igazán remek házat tett le az asztalra. Nagyon tágas, jól szellőző, minőségi anyagfelhasználással készült az Irid 505, nagyjából azt hozza, amit a 40 ezres árcédulát alulról nyaldosó háztól már elvár az ember. A kisebb szerelési nehézségeitől eltekintve bátran ajánljuk azoknak, akiknek a csend másodlagos tényező, helyette a jó hűtésre, a bő helyre, illetve a látványra fektetnék a hangsúlyt, anélkül, hogy a stílusosból a túlzóan extravagáns megjelenésbe csapnának át.