pcguru-ajanlott590x150.jpg

 

Igen, hiszen a tajvani gyártó az első Predator-terméket 2008-ban mutatta be, azonban az első Predator Helios gaming notebook csak 2018-ban került a boltokba. Az Acer a Helios-sorozat megalkotásával az ár/érték/teljesítményt helyezte előrébe: már az első kiadás is erősen indított, mert az 1400 dolláros árcédula mellett is kiváló hardveres jellemzőkkel bírt. Az elmúlt években az ár nőtt valamelyest, ugyanakkor az Acer mérnökei nem felejtették el azt, hogy az áremelés mellett még jobbá tegyék terméküket. Lássuk, hogy ez idén hogyan sikerült!

Nagy erő kis testben

Először is úgy, hogy az idei Predator Helios 300 egy kifejezetten könnyű, vékony gép lett. A fekete/vörös helyett ezúttal a fekete/kék/némi ezüst dominál, mely nagyon jól áll neki. Kinyitva előtűnik a kifejezetten keskeny kávájú képernyő és billentyűzet, mely ugyan egy picit zsúfolt, de így is használható, kényelmes. De ne szaladjunk ennyire előre! Érdemes arról beszélni, hogy mit rejt magában ez az alig 2,2 cm (!) magas notebook! Sok mindent: egy Intel Core i7 10750H processzort, mely alapjáraton 2,6 GHz-en ketyeg, azonban túlhúzható, de erről egy kicsit később. Emellett a gépben van 16 GB RAM, 1 TB NvME SSD és egy 6 GB-os Nvidia Geforce 2060 RTX videokártya. A képernyő „csak” Full HD, de 144 Hz képfrissítéssel rendelkezik. Természetesen ez csak az egyik konfiguráció a sok közül, 1660Ti-től egészen 2070 RTX-ig terjed a választék, az SSD és a HDD variálásával együtt, így mindenki megtalálhatja az igényeinek és a pénztárcájának megfelelő változatot.

acer-predator-helios-300-02.jpg

Portok terén a Helios 300 a gaming notebookoknál megszokottakat kínálja: 3 db USB 3.2, 1 db USB Type-C, mini Display port, HDMI és ethernet csatlakozó, Kensington Lock, kombinált jack-dugó. Kicsi kritika: de jó lenne, ha a gyártók végre túllépnének ezen a 3+1 USB megoldáson (ahogy egyesek már megtették), és rápakolnának legalább még egy USB-t az eszközeikre. A Helios 300 egyébként remek összeszerelési minőséggel rendelkezik, a fém és a műanyag részek tökéletes egyensúlyban vannak, a hátsó légkiömlők pedig némi vadságot adnak az egyébként meglehetősen visszafogott külsejű gépnek.

Persze a külső csak egy dolog, sokkal fontosabb az, hogy a hardver hogyan teljesít. Talán nem mondunk nagy meglepetést, de ezzel a hardverrel nincs olyan feladat, melyet ne lehetne elvégezni: játék, videoszerkesztés, grafikai programok, teljesen mindegy, minek állunk neki. A Shadow of the Tomb Raider minimum fps száma 70 felett volt, az F1 2019 65 minimum fps-t mutatott (112 max, 90 átlagos), a Company of Heroes 2 pedig, ami köztudottan nagy étvágyú program, remek értékeket (56, 120, 85) produkált.

A turbó gomb lenyomásával a 2,6 GHz-en működő ventilátor képes egészen 4,5 GHz-ig felpörögni, de a Predator Sense-zel vezérelve a túlhúzást, valamivel alacsonyabb értéket kapunk. Valószínűleg az Acer mérnökeinek ezen döntéséhez a melegedésnek van köze, hiszen a kifejezetten vékony testben a hőelvezetést meg kellett oldani, és bár turbó módban erőteljes forrósodásnak indul a gép, az anyaghasználatnak és az Acer által fejlesztett Aeroblade hűtésrendszernek köszönhetően még hosszabb idő után sem kényelmetlen a hardver használata.

Extrák

A Helios 300 tehát egy nagyon kellemes gép, de akinek nem lenne elég a beépített 1 TB NvME SSD, az berakathat még egy plusz SSD-t, sőt akár még egy HDD-t is. Természetesen nem hiányozhat a 4 zónás RGB billentyűzet világítás, ahogy a Killer DoubleShot Pro sem maradhat ki a kínálatból, ami lehetővé teszi, hogy a gép egyszerre csatlakozzon az ethernet és a wifi hálózathoz, hogy mindig a lehető leggyorsabb hálózatot válasza. A notebook energiafogyasztása pedig, nos, nagyon jó: kb. 7 óra készenlét, YouTube-on 2 órányi videó után még 70% maradt az akkuban, játéknál is egy óra felett volt az üzemidő.

acer-predator-helios-300-04.jpg

Az USB portok száma mellett még egy apróbb negatívum van, mégpedig az, hogy a tapipad elhelyezkedése miatt a bal oldalon mindösszesen 7,5 cm hely van, ami egy vastagabb csuklóval rendelkező játékosnak kényelmetlen lehet. Ezenkívül azonban nem lehet ok a panaszra. Az egyetlen kérdés, amit még fel kell tenni, hogy mindez mennyibe kerül? Nos, a tesztelt konfiguráció ára itthon 620 ezer forint körül van, akcióban már 580 ezerért elvihető. Ez sok pénz, azonban az árért egy kitűnően tervezett, remek adottágokkal rendelkező gépet ad az Acer, ami évekig kiszolgálja majd a felhasználót.