pcguru-ajanlott2590x150.jpg

 

Az Acer Predator márkanév ismerős lehet mindenkinek, aki az elmúlt években kicsit is közelebb került a játékra kihegyezett laptopok vagy perifériák világához, hiszen a tajvani gyártó már jó ideje jelen van ezen a piacon, és nem is akárhogy. A Predator gépek igen jó hírnévnek és nagy népszerűségnek örvendenek a játékosok között, nem is alaptalanul, a nemrég nálunk járt Predator Triton 300 pedig a legtöbb szempontból remekül illik ebbe a sorba.

acer-predator-triton-300-03.jpg

Kecses játékos

Az Acer Predator Triton 300 egy félelmetesen nagy, éjfekete dobozban érkezik, melyben a gépen túl ott lapul annak masszív töltője is, de ne hagyjuk, hogy a külső megvezessen minket! A valóságban ugyanis a Triton 300 egy letisztult, a gamer laptopok mércéjével mérve akár még visszafogottnak is mondható gép, ami ráadásul igen kecsesre is sikeredett a maga 20 mm-es vastagságával és 1,7 kilós súlyával, ami ebben a kategóriában abszolút jónak mondható.

Ez a kecsesség azonban természetesen nem jelenti azt, hogy a Predator Triton 300 törékeny gép lenne, hiszen kellően masszív, ahogy az anyagminőségére vagy az összeszerelésére sem lehet panasz. A billentyűzete is nagyon kényelmesre sikeredett, akár hosszabb szövegek is simán begépelhetőek rajta (már amennyiben ilyesmire szeretnénk használni egy gamer laptopot), ráadásul található itt egy Turbo és egy PredatorSense billentyű is: előbbivel azonnal túlhajthatjuk a gépet, utóbbi pedig a részletesebb beállításokat tartalmazó PredatorSense segédalkalmazást nyitja meg.

acer-predator-triton-300-02.jpg

Gamer belső

Külsőre tehát az Predator Triton 300 meglepően vékony és könnyű, azonban az Acer mérnökeinek erre a kicsi helyre is sikerült bivalyerős hardvert pakolniuk. A gép lelkét egy 10. generációs Intel Core i7-10750H processzor adja, amihez egy 8 GB-os Nvidia RTX 2070-es videokártya, 16 GB DDR4 RAM és 1 TB PCIe NVMe SSD jár. Talán mondanunk sem kell, hogy egy ilyen konfiguráció a modern AAA kategóriás játékokkal is gond nélkül megbirkózik: mi a teszt során a The Division 2-őt, a Controlt és a Borderlands 3-at próbáltuk ki rajta, ezek egyike sem kottyant meg neki.

Külön szót érdemel továbbá a gép képernyője is, a Predator Titan 300 ugyanis egy Full HD felbontású IPS panellel érkezik, ami 3 ms-os válaszidővel és akár 240 Hz-es képfrissítéssel büszkélkedik, így az Acer üdvöskéje akkor is több mint ideális választás lehet, ha kompetitív játékhoz, netán esportra keresünk magunknak gamer laptopot.

Ami viszont problémás lehet, az a hűtés. Ilyen hardverek ilyen kicsit helyre összezsúfolva azért termelik a hőt rendesen, ezzel a problémával pedig a 4. generációs, AeroBlade 3D sajnos nem túl hatékonyan veszi fel a harcot. A Predator Titan 300 hűtése igen erősen zúg már kisebb terhelések mellett is, azonban ennek a zúgásnak nincs túl sok gyümölcse, ugyanis a gép és a billentyűzet így is hajlamos átforrósodni, ha egy óránál többet játszanánk vele egyhuzamban. Persze a Titan 300 ettől még ugyanúgy működik, de határozottan zavaró a jelenség.

acer-predator-triton-300-01.jpg

Komoly vétel, komoly játékosoknak

Mindent összevetve az Acer Predator Triton 300 egy igen komoly gépnek mondható, mely erős hardverével és akár 240 Hz-es képfrissítésre képes monitorjával abszolút alkalmas az AAA kategóriás játékok futtatására, és ez valószínűleg pár évig még így is marad. Igaz, a hűtése sajnos nem a legjobb, de a gamer kategóriában azért a zúgó ventilátor és a melegedő gép nem számít olyan nagy ritkaságnak.

A Predator Triton 300 ára már egy fokkal nagyobb bökkenőt jelenthet, hiszen a gépért hazánkban 750 ezret is elkérnek, ami nem kevés, akárhogy is nézzük. De ha a felsőkategóriából választanánk magunknak gamer laptopot, az Acer üdvöskéje mindenképp megér egy pillantást.