pcguru-ajanlott2590x150.jpg 

A piacelemzéssel, piackutatással foglalkozó Jon Peddie Research szerint az elkövetkezendő három év folyamán a cégek 2,6 milliárd dollárt költenek majd hardverre, csupán egy okból: azért, hogy a Microsoft Flight Simulator játékélményén javítsanak. És bár ez az összeg kissé csalóka – hiszen magába foglal mindent, a processzortól kezdve a videokártyákon át egészen a perifériákig –, jól mutatja, hogy ismét egy olyan játék került piacra, amely az elkövetkezendő években nem csupán a hardvertesztekhez biztosít alapanyagot, de egyúttal önmagában is képes akkora figyelmet fordítani egy piaci szegmensre, amit alapvetően csak a legelkötelezettebb rajongók tartanak életben. Hol van már ugyanis az a korszak, amikor abban a háztartásban, ahol számítógép is volt, általában akadt egy joystick is?

thrustmaster-tca-sidestick-airbus-edition-pcguru-1.jpg

A VÉGTELENBE ÉS TOVÁBB

Habár egészen barokkos túlzás lenne azt állítani, hogy a remekbeszabott Microsoft Flight Simulator visszahozza ezt az aranykorszakot – a kilencvenes évekkel együtt az már mögöttünk van –, de az biztos, hogy a joystickok iránti kereslet sosem látott magasságokban szárnyal, erre pedig természetesen számított a perifériákra szakosodott Thrustmaster is, mely már a nyár első felében a piacra küldte gazdag joystick-kínálatának legújabb tagját, a TCA Sidestick Airbus Editiont.

thrustmaster-tca-sidestick-airbus-edition-pcguru-2.jpg

A TCA ugyanakkor messze nem nevezhető teljesen újnak, alapját az a T1600M joystick nyújtja, amely jó pár ezer forinttal olcsóbban érhető el, és szinte teljes egészében ugyanazt nyújtja, mint újdonsült családtagja. Azaz ez is egy rettentő sok gombbal rendelkező, ráadásul kétkezes joystick, amely elsősorban a repülőszimulátorokat hivatott kiszolgálni, különös tekintettel a Flight Simulatorra, hiszen annak hivatalosan is licencelt terméke, amit a játék az eszköz bedugását követően azonnal érzékel, beállít, konyhakészen kínálva a repülés élményét. Teszi mindezt az Airbus színeiben és dizájnjában: ez nemcsak a névben és a kontroller alsó részére nyomott feliratban nyilvánul meg, de a formatervezésben is, hiszen a TCA az Airbus A320-as család pilótafülkéjében megtalálható sticket mintázza, elsősorban kinézetben és nem funkcionalitásban. 

thrustmaster-tca-sidestick-airbus-edition-pcguru-3.jpg

Ezen polgári változat ugyanis a játékosoknak készült, akiknek szüksége van arra is, hogy a kart a Y-tengelyen is balra és jobbra forgathassák, ami nélkülözhetetlen az oldalkormány-lapok használata során. A TCA első körben már itt is lenyűgöző: a kar ellenállása fantasztikus, sziklaszilárdan ragaszkodik nyugalmi állapotához, képes a legkisebb mozdulatra is reagálni, de a legélesebb fordulóból is nagyon könnyedén, gyorsan, és ami a legfontosabb, teljesen precízen mászik vissza a kiinduló helyzetbe. A nómenklatúra ezt H.E.A.R.T. technológiának hívja, az érzékeléshez mágneses szenzorokat használ, amit fantasztikus anyaghasználat foglal keretbe.

thrustmaster-tca-sidestick-airbus-edition-pcguru-4.jpg

CSAK EGY KIS GÁZ

A kar kemény műanyagból készült, de tapintása kellemes, a süllyesztett csavarhelyek és az illesztések egyáltalán nem vágnak az ember kezébe, az alsó csuklótámasz révén pedig megerőltetéssel sem jár a hosszú távú használat. A legnagyobb dicséret azonban a fejen található gombokat illeti. A körbenézésre szolgáló d-pad, a ravasz és a fölé helyezett extra gomb köré két különlegesebb irányító került: egy klasszikus, magasan kitüremkedő piros gomb és egy gömbszerű pöcök, melyek szabadon cserélhetők. A dobozban mindegyikből található 1-1 extra, melyeket csupán a helyükre kell pattintani, így gyorsan és hatékonyan testreszabható az irányító. A legjobb hír mégis az, hogy a TCA készítői mind a bal, mind a jobb kezesekre gondoltak: az alsó részén található kapcsolóval lehet bal- vagy jobbkezes módba kapcsolni, ami tulajdonképpen megcseréli a gombok sorrendjét.

thrustmaster-tca-sidestick-airbus-edition-pcguru-5.jpg

Van is mit, elvégre a TCA talapzatán 12 gomb található, két külön sorban, melyek között eltérő formájuk és a rájuk nyomott pontok, alakzatok segítségével lehet különbséget tenni. Ez a mennyiség egészen lenyűgöző, a Flight Simulator során több mint elég ahhoz, hogy a legfontosabb, legalapvetőbb funkciók mindegyike önálló gombot kapjon. Ugyanakkor tagadhatatlan tény, hogy ennek kiaknázása nem a legkényelmesebb. Mivel az egyik kezünkkel folyamatosan a kart markoljuk, a másikkal pedig a gombokat használjuk, a két oldal közti váltáshoz muszáj vagy a kart elengedni, vagy az egyik kézen átnyúlni. Ez a repülőszimulátorok általában komótos tempója mellett még nem annyira nagy probléma, de az biztos, hogy egy Ace Combat esetében, ahol a tempó is számít, már okozhat bosszúságot. A leggyengébb láncszem ugyanakkor nem ez, hanem a joystick alsó-középső részén található "gázadagoló", ami lényegében egy rövid sínen mozgó, apró kis pöcök, mellyel játék közben a hajtómű fordulatszáma variálható. A mozgáspályája túlságosan korlátozott, a negyede szó szerint lelóg a joystickról, menet közben pedig úgy mozog jobbra-balra, mintha csak egy ima tartaná a helyén. Sajnos az extra funkciója sem túl hasznos, az alsó negyedre tolva elvileg az lenne a dolga, hogy megfordítsa a tolóerőt (ami leszállásnál eléggé elengedhetetlen), csakhogy egyáltalán nem érezni, hol van az a pont, ahol aktiválódik. Nincs nagy kattanás, nincs érezhető elakadás, vagy bármi visszajelzés. Emiatt igazából eléggé haszontalan, és sokkal jobb szimplán csak a tolóerő-vezérlésre használni, külön gomb lenyomásával aktiválni a fordítást – és az biztos, hogy semmiképp sem tud kiváltani egy rendes, különálló gázkart.

FENEKETLEN MÉLYSÉG

Az persze, hogy a TCA ezt a megoldást választotta, érthető, hiszen egy komplett ökoszisztéma épült köré, melynek ugyan ő a központi eleme, de opcionálisan megvásárolható kiegészítő eszközök sokasága teszi teljessé. Ilyen az a Quadrant-irányító, mellyel két külön karral lehet vezérelni a hajtóműveket, a szintén dupla adagban érkező fékszárny-kapcsolók, az oldalkormány és lábfékpedál, és a keret, melybe mindez beilleszthető, ezzel otthoni pilótafülkét hozva létre.

Ennek persze ára van: a TCA Sidestick nem a legolcsóbb Thrustmaster-eszközök közé tartozik, de még így is bőven elérhető. Bár a gázkar hiánya sajnos komolyan érezhető, amit semmiképp sem tud kiváltani az aprócska tológomb, funkcióit tekintve pedig valahogy nem indokolt az a komoly árkülönbség, amely közte és a mintául szolgáló T1600M között van. De még így is egy messzemenően fantasztikus eszköz, amely már tapintásra és érzésre is drasztikusan megdobja a Flight Simulator-élményt, a kiváló anyaghasználat, a gazdag gombrepertoár és a borzasztóan jó kar pedig azt sugalljáa, hogy a TCA hosszú éveken át szolgáló hű társ lehet, ami kapudrogként is funkcionálhat, berántva nem csupán a repülőgép-szimulátorok világába, de abba a termékpalettába is, ahol drága, de annál hasznosabb TCA-kiegészítők várnak.