pcguru-ajanlott590x150.jpg

 

Az 1984-ben alapított Lenovo már a kezdetekben azt a célt tűzte ki maga elé, hogy mindenki számára, a saját igényeknek megfelelő komputereket gyárt majd. Üzleti felhasználóknak létrehozta a ThinkPad- és a ThinkBook-szériát, mindennapos felhasználásra az IdeaPad- és a Yoga-sorozatot, a játékosoknak pedig a Legion almárkát, ami egyébként a kínai cég legfiatalabb termékvonala. Az első Legion gépet a vállalat a 2017-es CES-en mutatta be, három év után pedig megjelent a negyedik generáció, mely szakított a Legion-sorozat eddigi hagyományaival. Szakított, hiszen a betű/háromszámos neveket részben dobta a kínai eredetű óriás: az új gépeket csak egy számmal/betűvel azonosítja a cég, ezzel együtt pedig az eddigi legjobb széria született meg, mely viszonylag elérhető áron kínál olyan jellemzőkkel rendelkező konfigurációkat, melyek sokak számára eddig csak kívánságok lehettek.

Nagy erő kis testben

A Lenovo Legion 5 egy gamer géphez képest is meglehetősen széles dobozban helyezkedik el, de ennek megvan az oka. Ugyanis a laptop alatt elkülönített rekeszekben pihennek a kiegészítők: a tápkábel és a maga a táp, plusz még egy RGB-s, Lenovo gamer egér. Kinyitva a Legion 5-öt, elsőre az tűnik fel, hogy nem hasonlít játékos gépre, és az, hogy 15,6-os méretéhez képest meglehetősen kicsi és könnyű. Ez persze nem csoda, hiszen az eszköz mindösszesen 363,06x259,61x23,57 mm-es dimenziókat és ezzel együtt nagyon keskeny keretet kapott, miközben teljes, magyar kiosztású (!) billentyűzettel rendelkezik. És hogy miért nem hasonlít játékos gépre? Azért, mert semmi feltűnő díszítő elemet nem kapott: nincsenek világító csíkok, fénylő logók, ezt a laptopot egy üzleti tárgyalásra is simán be lehet vinni.

lenovo-laptop-legion-5-01.jpg

A formatervezése kifejezetten modern, a borítás nem műanyag, sokkal inkább gumis hatást kelt, ennek pedig két következménye is van: kézben hordozva garantált, hogy senki nem fogja elejteni, másrészt pedig nem fogja gyűjteni az ujjlenyomatokat. Ahogy az év elején Böjti által bemutatott Legion Y540-nél, a portok nagy részét itt is a hátsó részre pakolták a mérnökök. A Legion 5 kapott egy USB Type C portot, két USB 3.1-es portot, egy HDMI és egy Ethernet csatlakozót, valamint egy Kensington-lockot. De ez még semmi, hiszen a gép jobb és bal oldalára is került egy-egy USB port, ez pedig kifejezetten örvendetes dolog, hiszen más gyártók maximum 3-4 USB portot helyeznek el a termékeiken.

A külső megfog, a belső megtart, tartja a régi mondás, és a Legion 5-re ez a mondás tökéletesen igaz. A laptopot rengeteg konfigurációban meg lehet vásárolni (normál kereskedelmi forgalomba AMD Ryzen-es konfigokat lehet találni), nálunk az inteles változat járt, melybe a mérnökök egy Intel Core i7-10750H-s processzort, 16 GB RAM-ot, 512 GB villámgyors Nvme SSD-t, egy egy terás HDD-t és egy Nvidia Geforce GTX 1660Ti (6 GB) videokártyát pakoltak, a full HD felbontású, 144 Hz-es képernyő és Harman hangszórók mellett. Hogy az mire elég? Sok mindenre.

A 1660Ti videokártya ugyan csak középkategóriás (efelett már csak a 20-as széria van), de a sorozat legerősebb darabja, amit 2019 februárjában jelentettek be, ugyanakkor a legtöbb kipróbált és tesztelt játéknál igen meggyőző fps értékeket mutatott. Versenyeztünk F1 2019-ben, akcióztunk és lopakodtunk, sőt a második világháború hadszíntereit is megjártuk és nem volt olyan program, melyben az átlag fps szám ne haladta volna meg a 70-et. A maximális értékek bőven 100 felett voltak, ebben a kártyában még jó időre van tartalék, az biztos. A hűtés egyébként megfelelő, a ventillátor még teljes fordulatszámon sem volt hangos, ennek pedig csak örülni lehet.

lenovo-laptop-legion-5-03.jpg

De nemcsak játékra jó a Legion, hanem mozizni és zenét hallgatni is élvezet rajta. A 144 Hz-es kijelző nagyon szép képet ad, a Harman hangszórók által keltett zene pedig megtölti a teret: a mélyek kellően mélyek, a magasak magasak, az akku pedig bírja a tempót: filmezéssel egy átlag kétórás mozit meg lehetett nézni, zenehallgatással ugye ennél jóval tovább bírja, azonban egy óra játék után már energiáért kiáltott a gép.

Játékra készült laptop nem létezhet kezelőprogram nélkül: a Lenovo Vantage névre keresztelt alkalmazásban mindent meg lehet tudni, kezdve attól, hogy mikor jár le a Legion garanciája, egészen addig, hogy hogyan kell eljárni abban az esetben, ha eladásra kerül az eszköz. Ezen kívül kismillió dolgot személyre lehet szabni: be lehet állítani, hogyan világítson a négyzónás RGB billentyűzet, milyen legyen a gép teljesítménye, és így tovább. A fülekbe rendezett program remekül átlátható, minden kérdésre választ ad, az egyik legjobb, amivel évek alatt találkoztunk.

lenovo-laptop-legion-5-04.jpg

Nagy tudás, reális ár

A Lenovo ezen gépét az egyik nagy mobilszolgáltató kínálatában lehet megtalálni, valamivel több, mint 550 ezer forintért. Ez sok pénz, a Legion 5 szolgáltatáskínálata azonban bőven megéri ezt az árat. Dizájnos, de nem feltűnő, remek érzés volt használni, legyen szó munkáról vagy szórakozásról. A kéthetes próba után hiányzott a tudása, kényelme. A Legion 5 majdnem tökéletes gép, ötös alá osztályzatot érdemel, de csak amiatt, mert a tapipad és az egérgombok teljes egybeépítését képtelen voltam megszokni. Ez valakinek kényelmetlen, másnak nem, de az tény, hogy a Legion márka sokat fejlődött az első szériához képest, így kíváncsian várjuk, hogy jövőre mivel rukkolnak elő.