A ray tracing, vagy szép magyar szóval sugárkövetés, az ipar egyik szent grálja, és bár a jelenlegi szoftverek és kártyák „csak” bizonyos effektekben (tükröződés, árnyékok) használják fel a fény terjedésének fizikáján alapuló eljárást, az eredmény még így is lenyűgözővé tud válni. Erre még rátesz egy lapáttal a DLSS, mely minden eddiginél hatékonyabb élsimítással kecsegtet. Csak az a baj, hogy a piacon alig akad játék, mely ki is használná, így elsősorban maradnak a szintetikus tesztek, mint kiindulási pont. Helyesebben szólva, azok közül is elsősorban egy, csak egy legény van talpon a vidéken: a 3DMark Port Royal animációja.

2060.jpg

Kívül-belül

Mielőtt azonban nagyon belemennénk a részletekbe, nem árt tisztázni az alapokat: nálunk az Nvidia jóvoltából a referenciakártya járt, abból is a „sima” változat. Létezik még a Founder’s Edition, kicsit feltornázott órajelekkel, és persze a harmadik féltől származó, számos egyedi hűtéssel és gyári tuninggal rendelkező változat. A referenciakártya GPU-jának alap órajele 1365 MHz, mely egészen 1680 MHz-ig kúszhat fel a terhelés függvényében, ezt egészíti ki a Samsung által szállított, 1750 MHz-en ketyegő, 6 GB GDDR6 fedélzeti memória. A gyártástechnológia 12 nm-es és 10800 millió tranzisztort préselt a lapkára, ami nagyjából harmadával kevesebb, mint az RTX 2080 esetében (13600 millió), és hozzávetőlegesen ez az arány jellemző a teljesítményére és fogyasztására is.

A kétslotnyi széles kártya térbeli dimenzióit tekintve nem túl nagy, mindössze 228 mm hosszú és 112 mm magas, gyakorlatilag bármilyen házban elfér. Hűtéséről a nyákot védő fém hátlap és két, meglepően halkan üzemelő ventilátor gondoskodik, 160 W-os névleges TDP-vel nem meglepő, hogy energiaellátásához egyetlen nyolcpines csatlakozó elegendő. Csatolófelületből bőven akad választék: DisplayPortból kettő, míg HDMI, USB Type-C, DVI-DL csatlakozási lehetőségekből egyaránt egy-egy áll a rendelkezésünkre.

Táncra, dalra!

Tesztkörnyezetként a szokásos i7-8700K processzor és 16 GB méretű 2666 MHz Kingston memória kombinációja, valamint SSD-re telepített tesztprogramok szolgáltak, melyek közül ezúttal többet is bevetettünk. Továbbra is nagy kedvenc a Unigine Superposition benchmarkja, melyet 4K és FHD-felbontáson használtunk a teljesítmény behatárolására, ez egészült ki a 3DMark két tesztjével is. A Time Spy szintén 4K és FHD-tesztekre tökéletes, és hogy végre lássunk sugárkövetéssel agyonterhelt jeleneteket is, a Port Royale is csatlakozott. Ehhez persze kellett a Windows 1809-es buildje (a rettegett 2018-as őszi frissítés) és az Nvidia legfrissebb illesztőprogramja is (417.71).

2060-2.jpg

Néhány beállítás kipróbálása után hamar egyértelművé vált, amit az adatok alapján előre sejteni véltünk: az RTX 2060 mind a Unigine, mind a 3DMark teszteken a GTX 1070-1070Ti kategóriájában mozgott, már ami a 4K felbontáson mért teljesítményt illeti (sorban 6324 pont és 3708 pont). A Port Royale tesztjében FHD-felbontáson pedig 6254 pontot szedett össze, ami önmagában nem mond semmit, az összehasonlításul szolgáló alapbeállítások mellett 4020 pontunk akadt, ami jó szívvel harmadával kevesebb az RTX 2080 azonos konfiguráción szerzett 6600 pontjával szemben. A számokkal való dobálózás után összefoglalva ez 4K felbontáson, ray tracing nélkül játszható minőséget (40-45 fps); FHD-n ray tracing mellett pedig épphogy játszható minőséget (25-35 fps) jelentett.

Akkor most magyarul

Valós környezetbe helyezve is megerősíthetjük a szintetikus tesztekből levonható következtetéseket, avagy 4K-felbontáson az RTX 2060 kényelmesen megbirkózott a Shadow of Warral, a Battlefield 5 pedig még „ultra” DXR-beállítások mellett is játszható volt FHD-felbontáson, bár a 60 képkocka/másodperc közelébe nem sikerült érnie. De nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az RTX 2060 simán, egy az egyben hozza a GTX 1070 teljesítményét, és még plusz funkciókat is kapunk – mindezt alacsonyabb áron. Vagyis, ha most váltanál videokártyát, akkor csak ajánlani lehet, de a legbölcsebbek azért adnak még egy évet a dolognak, hogy kiforrjon a technológia, és legyen is mire ráereszteni a Tensor magokat.

  GPU órajel (alap/boost, MHz) Tranzisztorok száma (millió) Shaderek száma ROP/TMU Memória típusa, mérete Memória órajele (MHz) TDP (W)
MSI RTX 2080Ti Duke 1350 / 1665 18600 4352 88 / 272 Micron GDDR 6, 11264 MB 1750 260
Asus ROG Strix RTX 2080 1515 / 1860 13600 2944 64 / 184 Micron GDDR 6, 8192 MB 1750 230
Nvidia RTX 2060 1365/1680 10800 1920 48 / 120 Samsung GDDR6, 6144 MB 1750 160