Hardver: RTX 2080Ti és RTX 2080 teszt

Az Nvidia nagy titkolózás közepette készítette elő videokártyáinak generációs ugrását, így névben, szériaszámban és technológiában is váltott a gyártó. A GTX 10xx kártyák után megérkeztek az RTX 20xx tagjai, közülük elsők közt az RTX 2080Ti illetve az RTX 2080, illetve hamarosan érkeznek az RTX 2070-esek is. Olyan új varázsszavakkal igyekeznek elbűvölni minket, mint a ray tracing és DLSS, de hogy mire is jó az új technológia, miként alakulhat a piac az új kártyák érkezésével, és hogy megéri-e beruházni rájuk, nos, cikkünkből kiderül. 

Ki korán kel, sugárkövetést lel

A ray tracing elméletével, mikéntjével és hogyanjával foglalkoztunk már a PC Guru magazin [hónap] számában, úgyhogy sokkal jobban nem szeretnénk itt és most elmerülni benne. Felhasználói szempontból pár lényeges dolgot kell körüljárnunk, ezek közül az első és legfontosabb a DirectX 12-nek és az RTX-nek a kapcsolata, a második a különféle új részegységek és effektek rövid taglalása, végül pedig az előbbiekből adódó előfeltételek és rendszerkövetelmények tisztázása. Nem kell megijedni, közérthető és tömör lesz a magyarázat, cserkészbecsszó (hehe, nem is voltam cserkész, de attól még az lesz).

Röviden összefoglalva az RTX tulajdonképpen nem más, mint a DirectX 12 egyik API-jének, a DXR-nek (azaz a DirectX Raytracingnek) az Nvidia által hardverszinten való integrálása és alkalmazása. Kicsit hosszabban kifejtve a kártyák elnevezése az RT Core-ból ered, mely nevével ellentétben valójában nem mag, hanem „csak” egy erősen specializált számítási egység, de ez most csupán részletkérdés. A lényeg, hogy ezen egységek a megfelelő instrukciók alapján végzik el a ray tracing eljárásból adódó képi zaj szűrését, elsősorban a felesleges sugarak „levágásával”, vagyis idegen szóval a denoising a feladatuk. Elégedjünk meg most ennyivel, az Nvidia sem túl beszédes ezek pontos működéséről, úgyhogy egyelőre csak következtetni tudnánk. Ezen felül még ott vannak a Tensor Core névre keresztelt egységek, melyek a Volta architektúrában már bemutatkoztak. Ezek a gépi tanulási eljárásokat kihasználva egy új élsimítási eljárást vezetnek be (DLSS, Deep-Learning SuperSampling).

Egy szó, mint száz, nincsen RTX DirectX 12 nélkül – helyesebben szólva van, csak éppen a benne rejlő lehetőségeket nem lehet előhozni. Ebből pedig egyértelműen adódik, hogy bizony minimum Windows 10 kell alá, hiszen mint tudjuk, a DirectX 12 nem kompatibilis a Microsoft operációs rendszerének korábbi verzióival. Végül pedig az sem árt, ha az adott program kihasználja és támogatja is ezeket a hardveres megoldásokat…

Tesztkörnyezet és tesztalanyok

Most, hogy az általános eligazításon túlvagyunk, lássuk, mire is számíthatunk az Asus és az MSI egyedi megoldásaitól. Haladjunk lentről felfelé, és kezdjük az Asus párossal, a ROG Strix 2080 és 2080Ti modellekkel, majd hozzávesszük az MSI hasonszőrű szörnyetegét is. A teszteléshez SSD-ről futtatva a Unigine legújabb, 2017-es Superposition stressztesztjét vetettük be, illetve a Middle-Earth: Shadow of War benchmarkját használtuk valós tesztkörnyezetnek. Mindez alá egy i5-8600K processzor és 16 GB, 2666 MHz órajelű, Kingston memória kombinációját raktuk, hogy a lehető legnagyobbra nyissuk az esetleges szűk keresztmetszetet. A kártyákat semmilyen módon nem tuningoltuk, az alapvető adatok összehasonlításához lássátok táblázatunkat, melyből elsősorban a Ti és „sima” modellek közötti eltérésekre hívnánk fel a figyelmet. A nagyjából 5 milliárd tranzisztornyi különbség bizony megmutatkozik a két kártya teljesítményében és fogyasztásában is, de ez nem jelenti azt, hogy az RTX 2080 rossz kártya lenne, sőt!

Lássuk a medvé(ke)t

Az Asus kártyáit első ránézésre nem lehet megkülönböztetni, külsőre és dobozuk tartalmára nézve egységesek. Az összkomfortot három ventilátor, vörös világítás, fém hőelvezető hátlap teszi teljessé, és hogy biztos meglegyen a 2×8 pines tápellátás, kapunk a dobozban egy 6-to-8 átalakítót is. Üzemelésük szintén közel egyforma, mindkét kártya halk, ventilátoraik alapjáraton 40%-os sebességgel forognak, a hőmérséklet emelkedésével a stresszteszt alatt a maximum 65%-ot értek el, a keltett zaj egy jól szellőző házban nem volt zavaró még szélsőséges terhelés alatt sem. Szóra érdemes eltérések a fogyasztásban és a hőmérsékletben mutatkoznak meg, míg az RTX 2080 Ti csúcsra pörgetve kisebb társához képest 30 W-al többet, 260 W-ot is felvesz, addig a GTX 2080 kicsit forrófejűbb, de csak pár fokkal. Ez utóbbi egyértelműen a magasabbra emelt alap- és boost órajelek hozadéka, de itt sem mértünk 75 C°-nál magasabb értékeket. Ha már órajelek, a GPU-Z kiolvasása szerint mindkét kártya magasabb boost órajelen ketyegett, mint amekkorára papíron képes, a 2080 Ti például 1650 Mhz helyett rendszeresen elérte az 1830 MHz-et is, a 2080 pedig egészen 1905 MHz-ig kúszott az elvi 1860 Mhz-es maximumhoz képest. De mint mondtuk, az órajelek mondhatni mellékesek, a számítási egységek számában fellelhető különbségek a fogyasztás mellett végül csak megmutatkoznak a képfrissítési rátában is, mely leginkább magasabb felbontáson észrevehető. Hiszen az nem is kérdés, hogy az FHD meg sem kottyan nekik, a 4K az, ahol ezek a kártyák megmutatják foguk fehérjét: a Unigine tesztjében a 2080 Ti bőven hozta a teljesen vállalható 35 fps átlagot, a 2080 viszont már meg-megröccent, és olykor beesett 20 képkocka alá is. Valós, kevésbé megterhelő tesztünkben teljesen játszható élményt biztosított mindkét kártya (FHD/4K: 110/55 fps volt az RTX 2080 alsó határa). Ugyan a teljesen stabil 4K/60 fps-re még várni kell, egyértelmű, hogy ez a következő generációra valósággá válik.

Az MSI 2080 Ti Duke egy kicsit csecsébb megjelenésével, hullámzó RGB led világításával jobban megragadja a szemet, és a doboz tartalma is egy kicsit bőkezűbb. A szériatartozék 6-to-8 átalakítón túl akad itt poháralátét, képes telepítési útmutató és még köszönőlevél is. A kis pluszt azonban hamar feledtette velünk a telepítést követő újraindítás után jelentkező zaj, melyet a kártya központi ventilátora adott ki magából folyamatosan. Hogy mi lehetett a gond, csak találgatni tudunk, két másik párja ugyanis nem produkálta ezt a tünetet. Először az MSI tuningszoftverének, az Afterburnernek a hibájára gondoltunk és állandó magas fordulatszámra gyanakodtunk, de ennek ellentmond saját analízisük, melyet a GPU-Z kiolvasása is alátámaszt: a ventilátor rendeltetésszerűen működik és szabályoz, úgyhogy már csak a csapágyak hibájára, nem megfelelő kenésére tudunk gondolni, remélhetőleg csak egyedi esetről van szó, de nem árt ezt sem észben tartani a választásnál. Ezenfelül gyakorlatilag egy az egyben az Asus ROG Strix 2080 Ti értékei köszönnek vissza, mind fogyasztásban, órajelben és hőmérsékletben, kár azért a rettentő porszívózajért...

Lehet túl korán kelni

Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mégis van egy kis gond. Mégpedig az, hogy a hardveres fejlődés – ahogy az általában lenni szokott – a szoftver előtt jár. Magyarán nem igazán van játék, mely kihasználhatná a kártyákban rejlő lehetőségeket, jelenleg egyedüliként a Shadow of the Tomb Raider az egyetlen, mely az RTX és DLSS funkcióit támogatja. Persze az ígéretek szerint a húzócímek java (hogy csak egyet említsünk: Battlefield 5) már kihasználja majd az új funkciókat, megint mások pedig (például a Hellblade: Sanua's Sacrifice) visszamenőleg vezetik be a DLSS-t; ez utóbbiak esetében viszont kicsi a valószínűsége, hogy a ray tracing előnyeit élvezhetjük, azt utólag implementálni ugyanis elég nehézkes és költséges feladvány lenne.

Pillanatnyilag tehát a kártyák előnyei kihasználatlanok, egyedül a nyers erőt facsarhatjuk ki belőlük. Ez persze önmagában nem rossz, hiszen az RTX 2080 teljesítménye jobb, mint az 1080 Ti, a 2080 Ti pedig messze túl is szárnyalja azt, és a „4K gaming” ígéretével kecsegtet. A kérdés csak az, hogy hajlandóak vagyunk-e leszurkolni 300-500 ezer forintot az elérhető legerősebb technológiáért...