Azt mondjuk, „olcsó”, de a 25 ezer forintos átlagár elolvasása után nem biztos, hogy a többség a büdzsé kategóriára fog asszociálni. Normális esetben az átlagos gaming headsetek egy Szent Istvánnal könnyebb árcédulával vannak felcímkézve, amitől azonban az Ironn kiemelkedő lesz a játékosoknak szánt fejhallgatók közül, az két számmal leírható: 7.1. Persze a fejünkre szerelt térhatásban semmi újkeletű nincs, végtére is számos gyártó – mint például a Razer, vagy a HyperX –rendszeresen dob a piacra olyan audió eszközöket, amiknek szerves részét képezi a 7.1-es hangzás, ám azok általában a 30 ezres vagy még magasabb küszöböt verdesik. A Trust velük szeretné felvenni a versenyt.

IPARI KIALAKÍTÁS, MODERN SZEMPONTOK

Anyagát tekintve minőségi termékkel lesz dolgunk, az Ironn váza fémből készült, csupán a mikrofon fedője és a füleket takaró kagylók külseje van műanyagból. Ugyanitt beépített LED világítást is találunk, aminek nagy hátránya, hogy nem lehet kikapcsolni, és nem állítható sem a színe, sem a fény erőssége. Aki attól tart, hogy a fehéren izzó LED-ek hamar lemerítik majd a fejhallgatót, azoknak eláruljuk, hogy az Ironn egy vezetékes darab, ami mindössze egyetlen USB csatlakozót igényel a gondtalan működéshez. A vezeték pontosan két méter hosszú, és fonott borítás védi a külső sérülésektől. A kényelmet tovább fokozza a kagylók szintetikus bőrrel fedett szivacsos borítása és a fejünk formájához azonnal igazodó fejpánt. Utóbbi automatikusan szabályozza a magasságát, amihez fém huzalokat használnak.

23211picturesproductvisual1.png

Ha már úgyis a külsőt pedzegetjük, itt szembesültünk az első igen nagy kialakítási hibával. Habár az Ironn mikrofonja hangminőségileg csaknem kifogástalan teljesítményt nyújt, elhelyezését tekintve hagy némi kívánnivalót maga után. A mikrofon szára kézzel állítható, azonban nem illeszkedik a fülhallgató kagylóinak idomaihoz. Ha fel szeretnénk hajtani, hogy eltüntethessük az arcunkból, akkor a vezeték flexibilitására kell hagyatkoznunk, és kifejezetten zavaró a perifériánkból látni, ahogy a kurta kis fémszáron megcsillan a fény. A másik, szintén a mikrofont érintő probléma a némító gomb, ami a zajszűrő szivacs alatt, közvetlenül a szenzor mellett kapott helyet. Ezzel a megoldással sehogy sem járunk jól, hiszen ha beszélgetés közben szeretnénk elcsendesíteni a mikrofont, akkor egyrészről búcsút kell mondanunk a szivacsnak, másrészről a csend előtt garantáltan recsegést és ropogást fognak hallani a vonal túlsó felén lévők, amíg mi az ujjainkkal a gomb után kutakodunk. Végezetül pedig csiptető sem került az Ironnra, ezért a hangerőszabályzó a bal kagylón kapott helyet.

NÉZZÜNK A BELSEJÉBE

Az Ironn legnagyobb csáberejét a 7.1-es hangzás adja. Jelentjük, hogy ez a funkció remekül szuperál, FPS játékokban többszörösére javítja térérzékelést, viszont filmnézés és zenehallgatás közben nem ad sok pluszt az élményhez. A 105 dB-es érzékeléshez 20 és 20000 Hz közti frekvenciaválasz társul, ellenben a basszus közel sem elég mély ahhoz, hogy igazán magával ragadjon. A illesztőprogram viszont számos opcióval kecsegtet, amiket sikerült jó mélyre elásni. A választható környezeti effektusoktól kezdve a mintavételi rátán át a fejhallgató belsejében található speakerek hangerejéig minden külön-külön kalibrálható, plusz még számos más kisebb funkciót is kínál a szoftver. Például a mikrofon hangerejét is magunk állíthatjuk be, és két kattintással adhatunk rá erősítést.

Az Ironn a kivitelezését tekintve hagy némi kívánnivalót maga után, azonban a pozitívumok könnyűszerrel ellensúlyozzák a negatívumokat. Arról nem is szólva, hogy habár a gyártók elsősorban PC és notebook használóknak ajánlják a terméket, konzolok mellé is ideális választás (feltéve, ha a masina elérhető közelségben van).

23211picturesproductfront1.png