Az HBO tényleg nem aprózza el a Harry Potter-sorozatot, ugyanis a mai napon kiderült, hogy a legendás Hans Zimmer és zenei cége, a Bleeding Fingers Music komponálja majd a széria zenéit. A 2027-ben várható sorozat ugyebár J.K. Rowling könyvein alapul, és olyan részleteket is be fog mutatni, amiket nem láthattunk a Warner brutális sikert arató mozifilmjeiben. Rowling könyveinek adaptációja – a tervek szerint – egy-egy évadot jelent meg, tehát a Harry Potter és a bölcsek köve lesz az első szezon, amelyet jövőre láthatunk. „A Harry Potter zenei öröksége minden zeneszerző számára fontos inspirációs forrás, és nagy megtiszteltetés számunkra, hogy egy ilyen nagyszabású projektben részt vehetünk egy ilyen kiváló csapat tagjaként” – nyilatkozta Hans Zimmer és a Bleeding Fingers Music zeneszerzői, azaz Kara Talve és Anže Rozman.
A német származású Zimmer impozáns zeneszerzőkhöz csatlakozik a sorozatban való részvételével, hiszen a Harry Potter-filmekhez korábban olyan nagy nevek készítettek zenét, mint John Williams, Patrick Doyle, Nicholas Hooper és Alexandre Desplat, aki a két utolsó rész zenei anyagáért felelt. Azt viszont már most kijelenthetjük, hogy Hans Zimmernél keresve sem találhattak volna jobbat, ugyanis az F1 – A film miatt akár az Oscar-díjat is elviheti.
Borítókép forrása: IMDb