Már csak három hét, és máris berobban a FromSoftware legújabb játéka, ami nem a szokványos módon folytatja mindazt, amit az Elden Ring letett az asztalra. Az Elden Ring Nightreign ugyanis egy teljesen különálló (és külön megvásárolható) spin-off lesz, ami ráadásul háromfős csapatoknak ágyaz meg, hogy a "Jolly Cooperation" erejével együtt szálljanak szembe az elképzelhető legkeményebb főellenfelekkel. Természetesen egyedül is játszható az alkotás, de nem vitás, hogy kisebb baráti társaságoknak szánták ezt a játékot, az pedig már a februári hálózati teszt során is kiderült, hogy valóban így válik igazán szórakoztatóvá ez az őrült tempót diktáló, még a battle royale-játékok elemeiből is merítő alkotás.
A korai tesztkör óta eltelt közel három hónap, a FromSoftware pedig ebben az utolsó hajrában sem ült a babérjain. Junya Ishizaki csapata (Hidetaka Miyazaki helyett ezúttal ő rendezte a játékot) alaposan mérlegelte a játékosok visszajelzéseit, melyek alapján számos változtatást eszközöltek a játékban. A direktor a PlayStation Blognak adott interjút, amiből kiderült, hogy még a nehézségen is csavartak egy kicsit - ám azt pontosan nem tudni, hogy milyen irányba.
Junya Ishizaki elárulta, hogy a Nightreign fejlesztése a csapat számára is egy nagy kísérleti projekt volt - habár az Elden Ring alapjai sziklaszilárdak, napestig próbálgatták az ötleteket, hogy mi működik jól egy ilyen háromfős boss rush kontextusban, és mi nem. Így jutottak el például az újraélesztés mechanikájához is, amit a játék egyik leggyakoribb és legalapvetőbb inputjából, a támadásból eredeztethettek. Igaz, hogy elég vicces, hogy néhány kardcsapással éleszthetjük újra az elesett társainkat (és ezt a direktor is bevallja), a rendszer jól működik és elég intuitív.
A rajongók visszajelzései azonban nem mindennel kapcsolatban voltak egyöntetűen pozitívak. Mivel sokan elveszve érezték magukat a nyílt világban, és nem igazán tudták, hogy merre, milyen céllal induljanak el, a végső játékban tisztább irányjelzések terelgetik majd a játékosokat a kezdeti célok és a végső összecsapások felé. Erre talán szükség is lesz, hiszen a végső játék sokkal változatosabb lesz, mint a korai tesztkör egyetlen statikus pályája. A direktor is megemlítette, hogy a játékosok relatíve hamar rátaláltak olyan stratégiákra és útvonalakra, amikkel hamar sikert arathattak, ám a megjelenésekor a Nightreign már sokkal kiszámíthatatlanabb lesz. Ishizaki elmondása szerint még a főellenfelek is alkalmazkodnak majd, hogy ellenálljanak a játékosok stratégiájának.
Szintén fontos új infó és érdekesség, hogy a runok legelején láthatjuk majd, hogy milyen gyengeségekkel rendelkezik annak a nyolc pályavégi Nightlordnak az egyike, amelyikkel a meccs végén összeakasztjuk majd a bajszunkat. Ennek alapján készülhetünk majd tehát a végső ütközetre. Ha például a mérgezés kiemelt hatékonysággal bír az adott boss ellen, érdemes lehet kifejezetten a mérgezést elősegítő tárgyakat felporszívóznunk a nekifutásunk korai szakaszában.
Az Elden Ring Nightreign május 30-án érkezik PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re.
Borítókép forrása: Bandai Namco