Fontos hét ez a mostani a Hearthstone-ban, megérkezett ugyanis a legújabb patch, amely nemcsak javításokat tartalmazott, hanem egy jókora balanszcsomagot is. Az új szokásnak megfelelően pedig nemcsak nerfeket kaptunk, hanem buffokat is, a Blizzard ugyanis négy kártyán is erősített, leginkább azzal a céllal, hogy a Paladin, illetve a Shaman classokat kicsit feljebb hozza a mostani metában.

17-2-1-balance-update-buffs.jpg

Kép: Hearthstone Top Decks

Hogy ez végül mennyire fog sikerülni, az nyilván a jövő zenéje, hiszen egy-két hét mindenképp kell, hogy a patch után letisztuljon az egyes paklik ereje. Emiatt egyelőre komolyabb mennyiségű dustot még nem nagyon érdemes beleölni az új paklikba, hiszen, ha végül nem válnak be, akkor az bizony igen komoly veszteség. Ha azonban addig is szeretnétek próbálgatni az erősebbé vált lapokat, akkor most ajánlunk nektek két olyan Paladin-, illetve Shaman-verziót, melyek viszonylag kevés ráfordítással összerakhatók, ha megvannak a koncepció magját képező lapok.

BUDGET LIBRAM PALADIN (2000 dust)

Az Aldor Attendant olcsóbbá válása teljesen új dinamikát ad a Libram-lapokra építő Paladin-deckeknek  már csak azért is, mert a HS történetében az 1-ért 1/3-as minionok mindig is nagyon jónak számítottak. Mivel már az első körben meg tudunk indulni, ezért a tempo irányba mentem el, vagyis a cél a board korai megszerzése, illetve megtartása a meccs folyamán, amiben nagy segítséget nyújtanak a buff lapok (Hand of A'dal, Libram of Wisdom), hiszen segítségükkel könnyebben "odaragaszthatjuk" lényeinket az asztalhoz.

budget-libram-paladin.jpg

A buff lapok hátránya ugyanakkor egyben pont ez, vagyis az, hogy önmagukban nem jók semmire  még úgy sem, hogy a Paladinnak ugyebár van egy beépített lénytermelése, hiszen "előre" annyira nem éri meg feltápolni egy lényt, csak akkor, amikor már ütni tudunk vele. Emiatt érdemes olyan minionokat használni, melyeket nehéz megoldani ütés előtt, így a Stealth (Worgen Infiltrator, Burrowing Scorpid) és a Dormant (Imprisoned Vilefiend) képességhez bátran nyúlhattok. Ezekkel már viszonylag megbízhatóan kezdhetünk egy erős curve-vel: vagyis első körben egy 1-droppal, a másodikban pedig egy buff lappal.

hearthstone-screenshot-05-19-20-180842.png

Mivel viszonylag hamar ki tud ürülni a kéz, ezért a buff lapok közül bekerült a Blessing of Wisdom, amivel egyben a manaköltést is optimalizálni tudjuk, míg a Bronze Explorerrel olyan sárkányokra tehetünk szert, melyekkel a középjátéktól felfelé is komolyabb nyomást tudunk gyakorolni. A board visszanyerésében pedig a Truesilver Champion, a Libram of Justice és a Consecration segédkezik  utóbbi kettőt ajánlott kombózni, ha van rá mód.

A pakli árát alapvetően a két kötelező Epic (Libram of Hope) dobja meg, ezeket leszámítva viszont elég olcsón összerakható, ráadásul több univerzális lap is található benne, melyek más deckekben is simán szerephez juthatnak.

Kód a paklihoz:
AAECAZ8FAA/cA88G4gfdCpCuA/muA8q4A/24A+q5A+u5A+y5A/S7A9a+A9m+A8rBAwA=

"BUDGET" GALAKROND SHAMAN (3600 dust)

A Galakrond-deckeknél mindig nehéz budget verzióról beszélni, hiszen van egy olyan Legendary lap (Kronx Dragonhoof), ami kihagyhatatlan ezekből a paklikból. Maga Galakrond viszont ingyen van, méghozzá mind az öt verzió (egészen pontosan egyetlen Descent of Dragons-pakkot kell nyitni, hogy megkapd őket), ráadásul egy elég jó befektetésről beszélünk, hiszen erre a Galakrond-magra később elég jól lehet támaszkodni. Például a Shamannál.

budget-galakrond-shaman.jpg

A frissen buffolt lapok közül a Torrent és a Shattered Rumbler került be az összeállításba (persze a The Lurker Below is tökéletesen illeszkedik, hiszen egy univerzális lapról van szó, úgyhogy, ha esetleg korábban már kibontottátok, használjátok nyugodtan!), melyek ugyanarra a szinergiára építenek  akárcsak a Marshspawn, amely eddig is népszerű volt a Shaman deckekben. A cél tehát, hogy legyenek olcsó spelljeink, melyekkel viszonylag megbízhatóan tudjuk aktiválni ezeket az effekteket  ezért is került be az Earth Shock és a Lightning Bolt a kötelező Invocation of Frost mellé. Fontos, hogy egy-két körrel mindig előre kell gondolkodni  nemcsak azért, mert így tudjuk aktiválni az extra képességeket/olcsóbbítást, hanem mert az Overload is közbe tud szólni.

hearthstone-screenshot-05-19-20-205055.png

Az első pár kör itt egyértelműen a védekezésről szól, illetve a 2/1-es Rush minionokkal maga a Galakrond-effekt is inkább az ellenfélre való reagálásról. A későbbi körökben aztán a Shattered Rumbler, a Walking Fountain, illetve maga Galakrond segítségével (itt nagyon ajánlott megvárni a 4-szeres Invoke-ot) szépen átvehetjük az uralmat a boardon, miközben a Mutate segítségével extra értéket nyerhetünk ki a drágább, de már jócskán sérült lényeinkből, de a Corrupt Elementalisttal akár rögtön is kombózható.

Ha van rá módotok, akkor a paklit mindenképpen érdemes továbbfejleszteni olyan lapokkal, mint a Hagatha's Scheme, az Earthquake vagy a Far Sight, mint ahogy a Witch's Brew vagy a Dragon's Pack is jókora segítséget tudnak nyújtani. De ezek már komolyabb gyűjteményt feltételeznek  a kezdőbbek inkább a Paladinnal kísérletezzenek.

Kód a paklihoz:
AAECAaoIAuO0A9PAAw75A/4F/wWKlAO0lwO5rQP+rgOqrwPQrwPbuAOTuQOXuQOYuQPWvgMA

Ahogy azt az elején is leszögeztem: ezek egyelőre még kísérletinek mondható, a lehető legkevesebb dustbefektetésre kihegyezett összeállítások, melyek azoknak szólnak, akik kedvet kaptak a frissen erősített lapokhoz és a Paladin vagy Shaman classhoz. Aki inkább biztosra menne, az nyugodtan várjon még egy-két hetet, amíg letisztul a meta – a többieknek pedig jó szórakozást, és kísérletezzetek bátran!