Nulláról a Legendig-cikksorozatban egy teljesen új felhasználót indítva vágok bele a játékba, lépésről lépésre haladva a fejlődés útján, apránként kitérve minden olyan dologra, ami segítséget nyújthat a kezdők számára.

A cikksorozat előző részében egy Face Hunter paklival folytattuk az Apprentice League-ben történő létramászást, mely a Hearthstone egyik örökzöld deckje, amihez mindig bátran lehet nyúlni, hiszen olcsón összerakható és szinte minden metában megállja a helyét. Ha azonban fejlődni szeretnénk, akkor nem árt másfajta játékstílust is magunkra erőltetni, éppen ezért ma egy újabb paklit fogok bemutatni, ami a kezdő játékosok számára is viszonylag könnyen elérhető, de ennek ellenére kifejezetten komoly játékerőt képvisel.

GALAKROND PRIEST

Amíg tehát eddig támadólag léptünk fel, addig most kontrollálni fogunk, vagyis a cél az ellenfél játékának ellehetetlenítése, megoldva minden fenyegetését, lapelőnyt alakítva ki, majd amikor már kiürült, akkor szép lassan lezárva a meccset. A Galakrond Priest szerencsére sok Basic és Common lappal dolgozik, egyetlen esszenciális Legendary kártyája, a Galakrond, the Unspeakable pedig ingyen jár mindenkinek az első Descent of Dragons pakk mellé, vagyis tényleg elérhető kezdő gyűjteménnyel is. Tökéletes kontroll lapról beszélünk: kijátszásakor pucolja az asztalt, ezután pedig körönként 1 lapelőnyt termel nekünk a Hero Powerrel. Az Invoke képességű lapok erősítik a Battlecry képességét (2 után 2, 4 után 4 miniont szed le kijátszásakor), emellett, ha aktiválunk egy ilyen effektet, akkor a Hero Power is kisül.

200px-galakrondtheapocalypse151546.png

Ezúttal kivételesen nem a paklilistával fogom kezdeni, a használt lapok tekintetében ugyanis sok múlik azon, hogyan sikerül bontanotok. A jelenleg általam használt verzióban például van egy olyan Legendary kártya, ami egyáltalán nem fontos, ugyanakkor, ha megvan, akkor nyugodtan be lehet tenni (főleg akkor, amikor még nem optimális a deck). Hogy többet segítsek, ezért az egyes ritkaságokon belül fontossági sorrendben fogom felsorolni a lapokat, hogy ezzel is rávezesselek titeket arra, melyeket érdemes adott esetben lecraftolni is.

(Apropó, craftolás! Ha dustra van szükségetek ahhoz, hogy új lapokat gyártsatok le, akkor a Classic szett Epic és Rare lapjai közül törjetek be (főleg akkor, ha Golden). Ezek között sok olyan van, ami nem túl hasznos, emellett Classic pakkból sokat fogtok bontani a jutalmak miatt, így van miből meríteni.)

Basic

  • Shadow Word: Death  Nem visz mindent, de a komolyabb fenyegetésekre nagyon olcsó megoldás.
  • Holy Nova  Kellemes tömegirtás, ha vannak sérült lényeink, akkor különösen jó.
  • Shadow Word: Pain  A SW:D "ellentéte", kevésbé fontos, de még bőven elfér.
  • Holy Smite  Ha nagyon híján vagyunk a leszedéseknek, akkor esetleg még beférhet.

200px-shadowword-death547.png

 

Common

  • Shield of Galakrond  A legjobb Galakrond aktivátor, amit ráadásul szintén ingyen megkapunk!
  • Disciple of Galakrond  Szuper olcsó Galakrond aktivátor.
  • Renew  Nagyon rugalmas gyógyuló spell, amit mindig az adott szituációhoz tudunk igazítani. A legjobb, hogy olyan lapokhoz is hozzáférést kapunk, amik kezdőként jó eséllyel nincsenek még meg (pl. Soul Mirror).
  • Penance  Remek leszedés a játék korai szakaszában, egy kis gyógyulással megspékelve.
  • Imprisoned Vilefiend  Hasznos lény a játék elején, amivel kontrollálhatjuk az asztalt, majd miután ütött, már gyógyíthatjuk is a Hero Powerrel.
  • Apotheosis  Az előbbi lappal különösen jó: kicsit hatékonyabbá teszi a lényeinket, a gyógyulás pedig meccset tud nyerni az agresszív paklik ellen.
  • Ruststeed Raider  Ár-érték arányban hatalmasat ütő Rush lény, amely utána még a fenekünket is védi egy darabig.
  • Thoughsteal  Kontrollként fontos a laputánpótlás, igaz, az ellenfelek paklijában néha lapulhatnak (számunkra) haszontalan kártyák.
  • Imprisoned Homunculus – Ha sok az agresszív ellenfél (a kezdő szinteken elég nagy a Demon Hunter-dominancia), akkor jól jöhet a korai extra védelem.
  • Sandhoof Waterbearer  Korrekt méretekkel rendelkező lény, ha kevés lenne a gyógyulás.

200px-shieldofgalakrond127268.png

 

Rare

  • Time Rip  Feltétel nélküli leszedés, abból pedig sosem elég, ráadásul még Galakrondot is aktiválja.
  • Breath of the Infinite  Olcsóbb Holy Nova, ami ugyan nem gyógyít, de a -1 mana életet tud menteni.
  • Convincing Infiltrator  Jófajta védekező lény, amely garantáltan fejtörést okoz a kiterült ellenfélnek.
  • Forbidden Words  Ha esetleg nincsenek meg a fontosabb leszedések, de bontottál ilyet, akkor be lehet tenni.

200px-timerip127299.png

Epic

  • Sethekk Veilweaver  Iszonyatosan jó erőforrás, amit a leszedésekkel érdemes kombinálni. Sokszor már 1 célzó kártya mellett is megéri kitenni, ha pedig felgyűlt a mana, akkor akár 4-5 lap előnyt is generálhat egy kör alatt, hiszen sok a célzó Priest spell.
  • Plague of Death  Nemes egyszerűséggel AZ asztaltakarítás, a Deathrattle képességeket is kikerüli. Epic lapként sajnos drága mulatság, de hosszú távon kötelező legalább 1 darab.

200px-sethekkveilweaver210748.png

A deck működési elvére leginkább a "lassú víz partot mos" mondás igaz. Száz százalékig reaktív játékot kell játszani, folyamatosan igazodva ahhoz, amit az ellenfél csinál (a Dormant lényeket persze azért tegyétek ki). Fontos, hogy a leszedéseket mindig jól osszátok be: először a legszűkebb tartományban működőket (Penance, Shadow Word: Pain) használjátok el, és amit lehet, próbáljatok a végjátékra tartogatni, hogy az ellenfél utolsó próbálkozásaira is jusson megoldás. Emellett nem kell mindig mindent rögtön leszedni, hanem törekedni kell arra, hogy lapelőnyt generáljunk, például egy Holy Novával vagy egy felbuffolt minion elpusztításával. A mulligannél a korai leszedésekre (Penance, Shadow Word: Pain) és az Imprisoned Vilefiendre, terülős deckek ellen a Holy Novára és a Breath of the Infinite-re, lassúnak ígérkező meccseken (pl. egy másik Priest) pedig a Thoughstealre és a Galakrond lapokra érdemes koncentrálni.

hearthstone-screenshot-07-15-20-214334.png

Ahogy az aggro paklikra, úgy a kontroll deckekre is igaz, hogy nem mindenkinek valók, hiszen vannak, akik nemes egyszerűséggel nem szeretik ezt a fajta játékstílust. A Priesthez ugyanakkor ez illeszkedik a legjobban, így ha más miatt nem, azért mindenképpen szánni rá egy kis időt, hogy ebből a classból is legyen egy ütőképes paklink. Nem mellesleg egy olyan deckről van szó, melyet drágább lapokkal fejlesztgetve hosszú távon is sikeresek lehetünk.

Zárásként álljon itt az a verzió, amit én használok jelenleg a kezdő accountomon. Látható, hogy minden drágább lapot egyelőre én sem craftoltam le hozzá (pl. Plague of Death, Breath of the Infinite), de így is jó győzelmi aránnyal lehet vele haladni a létrán, így bátran ajánlom mindenkinek, hogy ismerkedjen kicsit Galakrond hatalmával!

galakrond-priest-200715.jpg