Nemrégiben megérkezett az Ashes of Outland kiegészítőhöz kapcsolódó Solo Adventure, a Trial by Felfire, melyről a megjelenést követően már olvashattatok nálunk egy tippekkel megszórt végigjátszást. A jó hír pedig az, hogy akik szeretik az egyszemélyes Hearthstone kalandokat, azok most tehetnek egy újabb nekifutást, megérkezett ugyanis a Challenges mód, melyben már saját paklikkal kell megvívnunk a harcot a különféle bossok ellen.

Az alábbiakban az egyes főellenfelek kapcsán olvashattok stratégiákat, tippeket és tanácsokat a paklikra vonatkozóan.

Doom Lord Kazzak

  • 50 HP | Hero PowerPasszív képesség: ha az ellenfél egy minionja meghal, gyógyít magán 5-öt.

Kazzak hősképessége elég egyértelművé teszi, hogy mi a kifizetődő stratégia. Mivel rengeteget tud gyógyulni, ezért a gyors lerohanás nem igazán működik, hiszen ha megoldogatja a lényeinket, akkor ott vagyunk, ahonnan indultunk, csak még a kezünk is kiürült. Érdemes tehát ehelyett kontroll játékot választani, vagyis a lehető legtöbb leszedéssel játszani, hiszen tulajdonképpen nekünk elég annyit tenni, hogy megoldunk mindent, onnantól pedig a laphúzásai miatt a Fatigue már végezni fog a Kazzakkal. Emiatt a Mage és a Priest kifejezetten jó választás ellene, hiszen ezeknek a class-oknak rengeteg removal lapja van, még a könnyen elérhető készletben is. A laphúzást ellenben a stratégia miatt ne erőltessétek, hiszen az a cél, hogy ő előbb húzza fel a pakliját. Egy-két nagyobb, stabil minion azért elfér, hogy lezárja a meccset.

Gruul the Dragonkiller

  • 50 HP | Hero Power2 mana: eloszt 3 sebzést véletlenszerűen az ellenfelek között.

Fontos, hogy jelen esetben egy automatikusan működő hősképességről van szó, vagyis Gruul minden kört a Hero Power használatával fog indítani onnantól kezdve, hogy van rá 2 manája. Emiatt az agresszív stratégia itt sem mondható igazán kifizetődőnek, hiszen ha olyan lényeket teszünk ki, melyek viszonylag könnyen elhullanak, akkor itt is ki fogunk ürülni még azelőtt, hogy bedarálnánk a bosst. Ebből következően egy nagylényes pakli lehet inkább ideális, hiszen ezek kevésbé érzik meg a sebezgetést. A Druid erre a legideálisabb, mivel vannak olyan "manacsaló" lapjai (Breath of Dreams, Overgrowth, Strenght in Numbers), melyek segítségével nagyon hamar kitehetünk hatalmas minionokat, amikkel nem nehéz lezárni a meccset. Amire figyeljetek, hogy az Execute és a sárkányokat szivató lapja segítségével azért így is meg tud oldani nagy célpontokat, illetve ne terüljetek ki túlságosan, mert Brawl is van a deckjében. De a megfelelő paklival nem nagy kihívás a legyőzése.

Magtheridon

  • 60 HP | Hero Power1 mana: megidéz egy Manticron Cube-ot. Ha 3 vagy több van, akkor ehelyett sebez 10-et az ellenfél hősébe.

Végre egy boss, ami ellen lehet terülni – és érdemes is, mert egyáltalán nincs asztaltakarítása. Ettől függetlenül nem vehetjük fél vállról a harcot, hiszen a körönként termelt 3/5-ös kockákat hamar el kell kezdeni megoldogatni, ha nem akarunk nagyon gyorsan meghalni. Szerencsére amíg csak 1-2 van belőlük, addig nem feltétlenül kell foglalkozni velük, hiszen amíg nem termeli be a harmadikat, addig nem sok vizet zavarnak, úgyhogy nyugodtan mehettek arcra a lényeitekkel. Arra azonban figyeljetek, hogy nagyrészt Taunt minionokkal és kézben tápoló effektekkel játszik, vagyis mindig legyetek felkészülve arra, hogy adott esetben le kell bontani egy-egy nagyobb falat. Egy pofon egyszerű, agresszív Murloc paklival sem túl nagy kihívás bedarálni.

Supremus

  • 60 HP | Hero PowerPasszív képesség: minden ellenfele sebződik 1-et. Ha meghal így egy minion, megidéz egy 6/6-os Abyssalt.

Erre a hősképességre ugyanaz igaz, mint a legelső boss esetében: brutálisan erős, de ha nem "eteted", akkor nem fog gondot okozni. Itt tulajdonképpen a Kazzak vagy a Gruul ellen játszott pakli is nyugodtan hozható. Ha a nagylényes deck mellett döntesz, akkor elég méretesek lesznek a minionjaid ahhoz, hogy ne haljanak meg túl könnyen (ha már csak 1-ben vannak, akkor inkább üsd bele őket valamelyik lényébe, hogy ne tudja betermelni a 6/6-ot), illetve hogy el tudjanak bánni a fenyegetésekkel. Ha pedig kontrollt hozol, akkor itt is elég, ha van leszedésed mindenre, meg közben gyógyulgatsz egy kicsit (emiatt a Priest a legideálisabb), mert a laphúzások miatt itt is előbb fog elfogyni a deckje, mint neked. Arra mindenképpen figyelj, hogy a Lava Burstök segítségével Supremus 10 feletti sebzést is be tud vinni simán egy kör alatt. A Mortuary Machine-nak meg ne dőlj be: hiába hangzik jól, hogy Rebornt ad a lényeidnek, ez valójában egy csali arra, hogy 1 HP-s minionokat termeljen neked, amiket aztán jól leszedhet.

Teron Gorefiend

  • 60 HP | Hero Power2 mana: megidéz egy 4/4-es Shadowy Constructot.

A hősképessége nagyon erős, pláne úgy, hogy rögtön az első körben is tudja használni. Még szerencse, hogy a játék elején kapunk a kezünkbe 3 darab Vengeful Spirit varázslatot, ami minden Shadowy Constructot eltávolít! Ezeket alapvetően a játék elején érdemes elhasználni, ezzel időt nyerve magunknak a kiépülésre, ugyanakkor nem mindegy az időzítés: 1-1 célpontra azért még ne lőjétek el, de ne is tartogassátok őket sokáig. Miután a Constructok akkor is sebeznek, ha miniont ütnek le, ezért a kis lényeket itt is felejtsétek el sürgősen, ehelyett a korábban már ütőképesnek bizonyuló nagy minionos összeállítást lehet érdemes bevetni itt is. Ami fontos, hogy mindig tartsátok tisztán az asztalt, mert több olyan lapja is van Teronnak (pl. Bonemare), ami meg tud bosszulni egy életben hagyott Constructot.

Mother Shahraz

  • 60 HP | Hero PowerPasszív képesség: minden körben, amikor először sebződne, ehelyett az sebződik, aki okozta volna.

Egyértelműen az eddigi legnehezebb boss, hiszen szinte mindenre van jó válasza. Ha széles boardot alakítunk ki, akkor az asztaltakarításaival tud rendet rakni. Ha nagy lényeket teszünk aki, akkor csak elég, ha beleüt egy fegyverrel, és már le is esik. Ha pedig kontrollálni próbálunk, akkor simán szétdarál bennünket a fegyvereivel. És mindemellett ráadásul kellenek olyan lapok vagy képességek is, melyek pici sebzéseket tudnak bevinni, hogy ezekkel kezdjük a kört, mielőtt támadnánk. Nem egyszerű feltételrendszer! A legjobb választás ide szerintem a Priest, hiszen van gyógyulása, vannak olcsó és hatékony leszedései, melyek el tudják távolítani a veszélyes célpontokat, illetve olyan lényei is, amik "kicsi/nagy" jellegű statokkal rendelkeznek (pl. Imprisoned Homunculus, Convincing Infiltrator), ezekkel elég jól le lehet hozni a bossharcot. Ja, és a legfontosabb: Acidic Swamp Ooze mindenképp legyen a pakliban a rengeteg fegyver ellen, bármit is választasz!

Lady Vashj

  • 60 HP | Hero Power1 mana: sebez 3-at az ellenfél egy minionjába. Ha túléli, húz egy lapot.

Ez sem egy gyenge hősképesség, de legalább nem korlátoz be minket annyira, és ami a legfontosabb, hogy nem is veszélyes ránk. Emiatt nyugodt szívvel játszhatunk kontrollt, ami már csak azért is javasolt, mert asztaltakarításból és egycélpontos leszedésből is akad nála bőséggel, mint ahogy méretes lényből is van nála szép számmal. A legcélszerűbb stratégia tehát az, hogy szépen, módszeresen leszedegetünk mindent, amit kitesz – ha ezt meg tudjuk oldani, akkor biztosan nem lesz gondunk, hiszen direkt fenyegetése nincs, a Hero Power laphúzása miatt pedig garantáltan előbb elfogy a paklija, mint nekünk. Arra azért figyeljetek, hogy már 4 manából is ki tud tenni egy 7/7-es miniont, úgyhogy már az elején is érdemes betárazni a removal lapokból.

Kael'thas Sunstrider

  • 60 HP | Hero PowerPasszív képesség: miután kijátszik egy varázslatot, bekever egy 5 manás Pyroblastot a paklijába.

Az első olyan boss, amit nem lehet megverni Fatigue segítségével, hiszen végtelen Pyroblastot tud termelni magának. Cserébe nem is túl kezdeményező, inkább asztaltakarításai vannak, gyógyulása pedig egyáltalán nincs, ezért végre bátran elő lehet szedni az ultraagresszív összeállításokat. A Face Hunter ideális választás lehet, hiszen ez egy olyan pakli, ami nem igazán bánja, ha lehullanak a lényei, mert amíg megvan a kezdeményezés, addig folyamatosan nyomás alatt tudjuk tartani az ellenfelet. A 60 HP kicsit soknak tűnhet, de egy kellően jó húzással és erős indulással nem fog gondot okozni Kael'thas, mivel hamar ki tud ürülni, igazán erős lénye pedig mindössze kettő van a pakliban. Egyedül az okozhat komoly gondot, ha túl hamar felhúzza az olcsó Pyroblastokat, hiszen ezek hamar ki tudnak végezni minket, de ez puszta RNG, néhány próbálkozás után jó eséllyel sikerülni fog. Kétféle Secrettel játszik: Counterspell és Vaporize, így a spelleket nem is feltétlenül szükséges erőltetni nagy mennyiségben. A lényeket pedig érdemes egyesével kipakolni, hogy az asztaltakarításai a legkevésbé legyenek hatékonyak.

Ha a lapjárás nem kedvezne, akkor vessetek be bátran egy feltámasztásokra és lénytápolásokra berendezkedett Priest paklit, sok gyógyulással. Ez képes lehet túlélni a végtelen Pyroblastot, a felbuffolt lények pedig a leszedéseket is túl tudják élni. Fontos azonban, hogy lassú játékra kell berendezkedni, és csak akkor induljatok meg, ha a kitett lény jó eséllyel túl tud élni egy kört.

Illidan Stormrage

  • 60 HP + 20 Armor | Hero Power – Passzív képesség: miután a hős támadott, minden ellenfél sebződik 1-et.

Ez a bossharc ismerős lehet, hiszen a normál Trial by Felfire során is Illidan volt az utolsó ellenfél, csak ott nem kellett legyőzni. Itt viszont igen, a harc pedig nem is lesz egyszerű, olyan szempontból azonban kiszámíthatóbb a dolog, mint a korábbiak, hogy nincs aberrált Hero Power, emellett pedig a pakli is nagyrészt az ismerős Demon Hunter lapokból áll. A már többször alkalmazott kontroll stratégia itt is jól működik, az igazi nehézség pedig a középjátékban, az ötödik és a hetedik kör között jön általában, hiszen Illidan legerősebb lényei jellemzően ekkor érkeznek. Ha ezekre vannak megoldásaink, emellett pedig a gyógyulást is meg tudjuk oldani, akkor az elhúzódó meccs már egyértelműen nekünk áll. Emiatt a Priest itt is a legjobb választás, emellett az Acidic Swamp Ooze használata itt is erősen javasolt a sok fegyver miatt, hiszen ezek adják Illidan hősképességének erejét is.

A leírásokból egyértelműen kirajzolódik, hogy azon játékosok egyértelmű előnyben vannak, akik jó Priest lapkészlettel rendelkeznek, miután ez a class szinte mindegyik főellenfél esetében ott van a legjobb választások között. Ellenkező esetben sem kell azonban elkeseredni, hiszen jó pakliépítéssel és a fenti tanácsok megfogadásával (meg persze egy kis szerencsével) előbb-utóbb mindegyik boss legyőzhető. Sok szerencsét mindenkinek – reméljük, minél többeteknek sikerül kiütni a végső jutalmat!