• Zen 2 architektúrán és 7 nm-es gyártástechnológiával érkeznek az AMD új processzorai
  • Az első példányokra idén nyár környékén számíthatunk

Ahogy azt már megszokhattuk, az AMD Ryzen és Threadripper processzorai két külön piacot céloznak meg: előbbi a csúcskategóriát erősíti TR4 platformokon, utóbbi pedig a szélesebb közönség számára érkezik, továbbra is AM4 platformokra. Az eddig csak pletykákból és félhivatalos forrásokból hallható információk most megerősítésre kerültek, a Zen 2 architektúrára építkező processzorok a TSMC gyáraiban, 7 nm csíkszélességen készülnek, ahogy azt már korábban is nyilvánvalóvá tették a PCI-E 4.0 támogatással érkező X570 lapkakészlettel felszerelt alaplapokon.

amd-ryzen.jpg

És még csak sokat sem kell várnunk, az előirányzott tervek szerint 2019 második felében már sorba állhatunk értük - első, teljesítményüket demonstráló bemutatkozásuk a Computexen várható. Az új architektúrával egy sor fejlesztést is kapunk, melyek az ígéretek szerint megduplázzák a processzorok teljesítményét (legalábbis papíron): kétszeres sávszélesség, magsűrűség (ha a tavalyi 32 magos Ryzen 2-t túlzásnak találtad, akkor most lesz érdemes figyelni a Computexen) és 256 bites lebegőpontos számítások várhatóak.

Ezzel pedig fennállásuk óta most először következik be az, hogy az AMD gyártástechnológiában lehagyja az Intelt, mely a jelen állás szerint idén jelentkezhet először 10 nm-en készült processzorokkal egy új gyártási eljárás mentén. Értesüléseink szerint legfeljebb jövő év végére lehet tagja a 7 nm-es klubnak, de egyelőre még kérdéses, hogy a jelenleg bővítés alatt álló oregoni D1X gyár milyen gyorsan tudja felpörgetni majd a termelését.

amd-ryzen-roadmap.png