Míg az Intel továbbra is a 10 nm-es csíkszélességen dolgozik, az Nvidia pedig a ray-tracinggel van elfoglalva, addig az AMD a gyártástechnológiát finomította tovább, és mindenkit maga mögött hagyva 7 nm-re költözteti processzorait és videokártyáit egyaránt. Kissé szűkszavúan ugyan, de a vörösek bemutatták, hogy milyen teljesítményre számíthatunk eszközeiktől és bizony ha minden igaz, amit elmondtak, akkor nincs okuk szégyenkezni.

CPU

A harmadik generációs Ryzen CPU  a világ első 7nm-es csíkszélességgel készült gaming processzora, mely elsőként támogatja a PCIe 4.0-t is A Matisse kódnéven futó új eszköz két szilícium lapkát foglal magába: a nyolcmagos, 7nm-es TSMC által gyártott számítási egységet (kisebb lapka a képen), és a 14nm-es input/output, GlobalFoundries által készített lapkát (értelemszerűen a nagyobb a képen). Arról azonban nem szólt a fáma, hogy ez lesz-e a legerősebb chipjük, vagy a nyolc mag lesz-e a maximum, ami az év közepe felé várható megjelenés fényében nem meglepő.

amd-3rd-gen-ryzen-ces-2019.jpg

Ami viszont biztos, hogy ugyanazt a foglalatot (AM4) használják, mint az előző generáció, és az előző generációhoz képest minimum 15% teljesítménynövekedés garantált. Illetve a bemutatott Matisse minimum az i9-9900K teljesítményét hozza majd – mindezt fele akkora energiaigénnyel, ami elsősorban a csíkszélességnek köszönhető. Órajelekről és a processzorcsaládról még korai lenne találgatásokba bocsájtkozni, az AMD közölte, hogy a megjeleéshez közeledve további információkat hoznak majd napvilágra.

GPU

Hasonlóan szűkszavúan nyilatkoztak a Radeon VII-ről is, bár valamivel több adathoz jutottunk ezzel kapcsolatban. Az AMD Radeon VII a felsőkategóriás kártyáikhoz tartozik majd, és egészen elképesztő 1 TB/sec sávszélességgel bíró, összesen 16 GB VRAM fölött rendelkezhet majd a maximum 1.8 GHz-en futó, összesen 60 számítási egység. Ez magyarra fordítva 25% teljesítménynövekedést hoz magával az AMD RX Vega 64-hez képest, azonos energiafelhasználás mellett.

amd-radeon-vii-ces-2019.jpg

Hozzátennénk, hogy ez egy szelektált modell volt, az alap órajelek 1.45 GHz-ről kósznak egészen 1.75 GHz-ig, vagyis a demózott csúcs nem minden modellen lesz elérhető. A 60 aktív számítási egység pedig 3840 magot jelent, míg a Vega 64 4096 maggal rendelkezett – vagyis a jelek szerint nem ez lesz a csúcspéldány, 4 számítási egységet minden valószínűség szerint lekapcsoltak. Akárhogyan is, megjelenése világszerte február 7-én esedékes, 700 dolláros ajánlott fogyaszói áron (195 ezer forint plusz ÁFA).