Jár egy ingyenes kiegészítő a Hogwarts Legacyhoz, amiről szerintem nem is tudtál

Miközben türelmetlenül várjuk a második felvonást, nem árt tudni, hogy a Hogwarts Legacy szép csendben egy egészen jópofa, ingyenes DLC-t is kínál.

Bár a Hogwarts Legacynak akadt egy-két hiányossága - például, hogy nem volt benne kviddics -, azért nyugodtan mondhatjuk, hogy a Harry Potter-rajongók nagy álma teljesült azzal, hogy a varázsvilág kapott egy ennyire jól összerakott játékot. Ami nagy sikert is aratott ugyebár, 2023 legkelendőbb játéka lett a nyílt világú Potter-kaland, így amikor hivatalosan is megerősítést nyert, hogy készül a második rész, annyira azért senki nem lepődött meg. 

És hogy mikor térhetünk majd vissza a Roxfortba? Ez még rejtély, vagyis egyelőre marad az első játék, ha varázsolni akarunk, amit egyébként sok kritika ért amiatt, hogy a történet befejezése után meglehetősen kevés extra tartalmat kínált. Az Avalanche Software mindössze egy kisebb frissítést adott ki a rajt után, ami csupán néhány kozmetikai elemet és egy új küldetést tartalmazott, majd a stúdió fogta magát, és szemmel láthatóan a készülő folytatásra fordította a figyelmét. Viszont akad egy ingyenes DLC is a játékhoz, amiről könnyen lehet, hogy nem is tudtál. 

A Screen Rant hívta fel rá a figyelmet, hogy ha a játékosok összekapcsolják a Harry Potter Fan Club-fiókjukat a Warner Bros.-fiókjukkal, akkor kapnak egy kis csomag meglepit. Egyrészt ezzel a művelettel a saját házukat és a kiválasztott varázspálcájukat is átvihetik a játékba, másrészt több apró újdonság is elérhetővé válik: például kaphatnak egy különleges, ház-specifikus talárt és egy kifejezetten sötét varázslóknak szánt, nagyon stílusos csőrös koponyamaszkot, valamint egy különleges digitális háttérképpel is gazdagodhatnak. És még további olyan jópofaságok is várnak rájuk, amelyeket jó eséllyel a vérbeli Potter-rajongók értékelni fognak. 

Borítókép forrása: Avalanche Software