• Még idén újabb Need for Speed játékot kapunk az EA-től
  • Mely azonban nem fog bemutatkozni az E3-on
  • Sőt, egész júniusban nem fogunk hallani felőle

Idén ünnepli 25. születésnapját a Need for Speed széria, az EA pedig ennek örömére egy minőségi, minden tekintetben csúcrsa járatott játékot szeretne letenni arra a bizonyos asztalra, legalábbis az illetékesek legújabb blogposztja alapján. A Payback hivatalos fórumára kikerült rövid bejegyzésben megerősítik, hogy még idén kapni fogunk egy új NfS epizódot, azonban ezen kívül sajnos elég kevés információ hangzik el, azon túl, hogy az új részben lesznek majd kocsik (!), illetve tuningolás (!!) is.

Arról viszont már annál többet beszélnek a fejlesztők, hogy mikor nem érdemes számítanunk újabb információkra: az idei E3-on, ezen ugyanis a legújabb Need for Speed még nem fogja képviseltetni magát. Sőt, az EA kicsit tovább is ment, és azt is leszögezte, hogy egész júniusban nem terveznek semmit megosztani a játékkal kapcsolatban. Ahogy ők fogalmaztak, egy programot szeretnének készíteni, nem promóciós események láncolatát. Mi pedig reméljük, hogy ez a filozófia bejön nekik, és idén tényleg egy remekbeszabott játékkal ünnepelhetjük a patinás nevű széria születésnapját.