• James Wan elárulta, hogy újszerűsége és feldolgozatlansága miatt választotta Flash helyett Aquamant
  • Bűnténybe keveredik a Warren-házaspár a Démonok között 3-ban: egy megszállt vádlott kéri segítségüket

Szép számmal rohamozzák mostanában James Want az újságírók. Kérdésükre a rendező elmondta, hogy a Démonok között 2. bemutatása után érdeklődött a Warner vezetőjénél, Kevin Tsujiharánál, egy esetleges DC-film készítésének lehetőségéről. A stúdió Flash és Aquaman karakterét ajánlotta fel neki, ő pedig utóbbit választotta, hiszen teljesen új, még feldolgozatlan figurához akart nyúlni. A Warner végül igent mondott a mostanában követőre találó szuperhős-horror tervére.

Nem is nyúltak mellé Wannel, az Aquaman eddig több mint száz millió dolláros profitot hozott, pedig a tengerentúlon még be sem mutatták. Kérdés, hogy a népszerű direktor pályakezdőknek átadott projektjei hogy teljesítenek majd a kasszáknál. A Démonok között 3. forgatását pont a héten fejezték be, Wan pedig egy másik újságírói kérdésre elárulta, hogy a történet szerint ezúttal bűnténybe keveredik a Warren-házaspár: egy démon által megszállt vádlott kéri segítségüket.

annabelle-3-wraps-production.jpg

(A képet Justin Lubin fotós tette közzé Instagram-oldalán, így bejelentve a forgatás végét.)