Most, hogy a Microsoft kiszúrta a Forza Motorsport kerekét, immár az arcade száguldozás szerelmeseinek szóló Forza Horizon az Xbox egyetlen nagy autós franchise-a, melynek legutóbbi felvonása PlayStation 5-ön is óriási sikert aratott. A jelenleg épp a Fable rebooton ügyködő (bár ebben sajnos kezdünk kételkedni) Playground Games sikersorozata minden egyes felvonásban új helyszínre kalauzolta a rajongókat, Colorado, Dél-Európa, Ausztrália, Nagy-Britannia és Mexikó után pedig úgy tűnik, végre abba az országba is eljutunk, ahova hosszú évek óta vágynak a játékosok.

forza-horizon-5.jpg

 A kép forrása: Steam

A TheGamer szúrta ki a RexSonic nevű Reddit-felhasználó néhány órával ezelőtt született bejegyzését, ami arra enged következtetni, hogy Japánban játszódhat a Forza Horizon 6. Emberünk a Cult & Classic időközben törölt Instagram posztjára hivatkozik (az internet szerencsére nem felejt, ITT találjátok a szóban forgó képet), amelyben azzal büszkélkedett az ausztrál cég, hogy a széria egyik fejlesztője ellátogatott hozzá, és lőtt néhány fotót egy Kei autóról.

Ez így önmagában véve még nem sokat jelent, ám a TheGamer megjegyezte, hogy a Kei rendkívül ritka Japánon kívül (nem véletlenül kellett miatta ennyit utazni), éppen ezért nem sok értelme lenne beletenni a programba, ha csak nem a szigetországba kalauzol a soron következő epizód. Ezt a feltevést erősíti, hogy a Cult & Classic szinte azonnal törölte a bejegyzést, a Playground Games tehát nem akarta, hogy mások is tudomást szerezzenek a látogatásról. Mivel Phil Spencer a legutóbbi Xbox Games Showcase-en arra utalt, hogy már jövőre befuthat a Forza Horizon 6, jobb esetben még idén (talán épp a decemberi The Game Awards-on) véget érnek a találgatások, addig pedig bízzunk benne, hogy valóban Kelet-Ázsia felé vesszük az irányt.

A borítóképek forrása: Steam