• Japánban lezárták a PS5 előrendeléseket
  • Az összes konzol elfogyott, amit a premierre szántak

Óriási az érdeklődés a világ szerencsésebb tájain november 12-én, nálunk pedig november 19-én boltokba kerülő PS5 iránt, amit jól mutat, hogy a Sony még a PS4 nyitókészleténél is nagyobb globális szállítmánnyal készül a rajtra. Úgy tűnik azonban, hogy ez sem lesz elég, az egyik legnagyobb piacon, Japánban ugyanis már most elfogyott az összes konzol.

A PlayStation japán részlege bejelentette, hogy a premierre allokált mennyiség mind egy szálig elfogyott, így egy darabig nem tudnak új előrendeléseket fogadni. Hogy mikor jöhet új szállítmány, azt nem tudni, az azonban biztos, hogy nem csak Japán van ilyen helyzetben – elég csak a hazai viszonyokat nézni, hiszen Magyarországon is hiánycikk már most a konzol.