Az előző hét meglehetősen sűrűse sikerült, hiszen ekkor érkezett többek között a Destiny 2 PC-s verziója, valamint az Assassin's Creed Origins, a Super Mario Odyssey és a Wolfenstein II: The New Colossus. Ehhez képest most mindenképp visszafogottabb kínálattal kell számolnunk, de így sincs okunk panaszkodni szerencsére. Kedden a Saber Interaktív sikerjátékának, a Spintiresnek érkezik a felújított és alaposan kibővített verziója, a Spintires: MudRunner, pénteken pedig elrajtol a gyökereihez visszatérő Call of Duty WWII is. Lássuk hát, mi vár ránk a következő öt napban!

Spintires: MudRunner

Mikor: október 31.

Mire: PC, PS4, Xbox One

Az eredeti Spintires igazi sikerjátéknak bizonyult, melyből egymilliónál is több példány talált gazdára a Steamen, most pedig érkezik a felújított, kibővített változat, ezúttal már konzolokra is. A Spintires: MudRunner a fejlesztők szerint annyi újdonságot tartalmaz, hogy lényegében egy önálló címnek is tekinthető. Az alapjátékhoz képest plusz egy sandbox térképpel, feljavított grafikával és sokkal reálisabb fizikával toldották meg a feljavított változatot, mely az ígéretek szerint maga a tökéletes Spintires élmény.

spintires-mudrunner.jpg

Bubsy: The Woolies Strike Back

Mikor: október 31.

Mire: PC, PS4

Egy ősrégi platformer-széria is újjáéled október utolsó napján, hiszen a Bubsy: The Woolies Strike Back annak a Bubsy című sorozatnak az ötödik része, mely utoljára 1996-ban frissült. A Black Forest Games alkotása egy klasszikus, oldalnézetes side-scroller, melyben a címszereplő Bubsy nevű hiúzt irányítva kell visszaszereznünk annak legféltettebb kincsét, az arany gyapjúfonalat. 

bubsy.jpg

.hack//G.U. Last Recode

Mikor: november 3.

Mire: PC, PS4

A .hack//G.U. eredetileg PS2-re megjelent akció-szerepjáték trilógia volt, melynek most mindhárom részét megkapjuk felújított grafikával, finomhangolt játékmenettel és egy vadonat új, eddig sosem látott negyedik résszel kiegészítve. A trilógia során egy MMORPG világában kell boldogulnunk egy új játékos, Haseo, bőrébe bújva, feladatunk pedig nem más, mint egy rivális játékos, Tri-Edge levadászása.

hackgu.jpg

Call of Duty: WWII

Mikor: november 3.

Mire: PC, PS4, Xbox One

Az Activision egyre többet kritizált sikerszériája ezúttal visszatér a gyökereihez, és a különféle futurisztikus konfliktusok helyett újra a második világháború véres poklába invitál minket. A Sledgehammer Games ezúttal nem csak a hősiességet és az epikus pillanatokat akarja nekünk megmutatni, hanem a háború emberi oldalát is, így a legújabb felvonás erős, meglepően kidolgozott karakterekkel és komor, helyenként brutális kampánnyal érkezik majd. De természetesen nem maradhat el a multiplayer sem, ahol a résztvevők a második világégés leghíresebb csatáit játszhatják majd újra.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!