A 61 éves Hideo Kojima az a név a játékiparban, akit ma már senkinek nem kell bemutatni. Letett számos instant-klasszikust az asztalra, és ő az, aki még úgyis mer valami elvontat, nem mainstream-et alkotni, hogy olyan nagy kiadók állnak mögötte, mint például a Sony. Emlékezzünk csak vissza, hogy a Death Stranding körül mekkora nyafogás-fesztivál ment, mikor kiderült, hogy sétálni kell benne – ezt nehezen vette be egy olyan közösség gyomra, akik hozzászoktak a gyorsutazáshoz, meg a különféle járművekhez a játékokban. Jelenleg úgy néz ki, hogy a legnagyobbak között épp Kojima az egyetlen, aki megpróbál valami újat csinálni, és a japán fejlesztő szerint az iparágnak szüksége lenne a megújulásra, különben azon kapjuk magunkat, hogy fél óra után ráununk a játékokra, mert úgy érezzük, hogy ezt már láttuk valahol.

A Ssense-nek adott új interjújában Hideo Kojima kijelentette, hogy szinte minden AAA-játék ugyanolyan, és csak minimális eltéréseket lehet felfedezni közöttük. Megjegyezte, hogy a Summer Games Festen szinte minden trailerben egy középkori szörnyeteg vagy egy földönkívüli szerepelt, ami jól mutatja, hogy mennyire nem tudnak már semmit kitalálni a fejlesztőcsapatok. Kifejtette, hogy még a látványvilág és a játékmechanikák is egymás másolatai, ha pedig ez tovább folytatódik, akkor minden varázslat kiveszik a játékiparból. Elvétve kapunk csak igazán innovatív játékokat, olyanokat, amikre nemcsak a szakma, hanem a casual-játékosok is felkapják a fejüket.

Borítókép forrása: Polygon