A rasszizmus gyakori téma a sajtóban, és bár jó lenne azt hinni, hogy a videojátékok világát elkerüli, valójában nem ez a helyzet. Jogosan vagy jogtalanul, de gyakran megesik, hogy egy-egy játékot rasszizmussal vádolnak, sőt, egyesek szerint az egész játékipar tobzódik a faji előítéletekben. A helyzet persze árnyaltabb annál, mint amit elsőre gondolnánk, úgyhogy talán jobb, ha körüljárjuk a témát, és megpróbáljuk kideríteni, hogy vajon tényleg kell-e foglalkozni ezzel a jelenséggel, vagy csak a körülöttünk lévő világ reagál túl érzékenyen pár ártatlan, bár gonosz viccre. Teljes áttekintést nem adhatunk, ahhoz ugyanis egy egész rovat is kevés lenne, de megpróbáljuk kideríteni, hogy a játékosok, a fejlesztők vagy a kiadók-e a legnagyobb mozgatórugói e sajnálatos jelenségnek.

A fekete autótolvaj története

Mielőtt beleásnánk magunkat a videojátékok (bőr)színes-szagos forgatagába, nem árt tisztázni, mit jelent az a szó, hogy rasszizmus. Lássuk, mit mond mindenki segítőkész barátnője, Wiki!

„A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között -- feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján -- hierarchiát állít fel.” Magyarán:

ha valakiről ránézésre alkotsz véleményt, aminek alakulásába bejátszik az illető vélt vagy valós származása, akkor feltehetően rasszista vagy.

Bár a jelenségnek több megnyilvánulási formája létezik, a legelterjedtebb (és talán legtöbbet emlegetett) a rasszista előítélet, ami észérvekkel nem megváltoztatható elgondolás bizonyos embertípusok állítólagos tulajdonságairól.

Ha hiszitek, ha nem, Mario egy két lábon járó
rasszista sztereotípia

Szinte hallom, ahogy mindenki sorolja magában a különböző negatív előítéleteket, holott léteznek pozitív rasszista előítéletek is. Utóbbira jó példa a mémkorszak egyik kedvenc sztereotípiája, miszerint az ázsiai diákok okosak. Bár lehet, hogy látszólag sok külföldi egyetem eredményei alátámasztják ezt a következtetést, az ok-okozati megállapítás hibás, ugyanis nem azért lesz valaki élen járó hallgató, mert ázsiai származású, hanem mert sok ázsiai országban (Kína és Japán, hogy csak két fontos példát említsünk) fektetnek nagy hangsúlyt az oktatásra. Viszont ha valaki nem elég szorgalmas, akkor teljesen mindegy, milyen országból származik, eláshatja magát.

Gyakran fel sem tűnik nekünk, hogy egy-egy faji hovatartozásra épülő, aprónak tűnő vicc is előítéletekből fakad, és bizony lehet, hogy megsért másokat.

Nemrég az „Így jártam anyátokkal” című tévésorozat körül tört ki egy kisebb botrány, amiért a szereplők tradicionális kungfu mestereknek maszkírozva ökörködtek a tévében. Túlzás ezen felháborodni? Ezt inkább nem döntenénk el.

Fekete-fehér

Most, hogy már tudjuk, mi az a rasszizmus, ideje körülnézni a játékok, a vállalatok, és persze a gamerek portáján. Elsőnek a videojátékokra érdemes vetni egy pillantást, melyek világa sajnos tobzódik az előítéletekben, sőt, egyes sorozatoknak remek táptalajt biztosít a rasszizmus.

Kiváló példa erre a jelenségre a GTA 5.

A játék egyik főszereplője a fekete Franklin, aki a végigjátszás alatt kisstílű bűnözőből szívtelen bérgyilkossá válik. Barátai mind utcai gengszterek, leszámítva talán exbarátnőjét, aki a játék mondhatni egyedüli fekete karaktereként tör ki a drog és az erőszak fojtogató világából -- mindez pedig elég ferde képet festhet az amerikai fekete lakosokról. Ugyanis

nem csak az lehet rasszista megnyilvánulás, ahogy bemutatnak egy faji csoportot, hanem az is, ahogyan nem mutatják be azt!

Ha a videojátékok nagy átlagát vesszük alapul, a fekete amerikaiak helyzete ezen a téren kiemelkedően rossz. Tegyétek a szívetekre a kezeteket, és próbáljatok meg felsorolni tíz olyan játékot az elmúlt évtizedből, aminek sötét bőrű főszereplője volt, aki ráadásul nem negatív karakter! Na? Na!? Én várok…

A fiatal fekete autótolvaj ismert sztereotípia
az Egyesült Államokban

Ott a Team Fortress 2, ahol a robbantási szakember fekete, és mivel egy zsoldosról van szó, nehéz morálisan felelősségre vonni. Pár verekedős játék (például a Dead or Alive-sorozat Zackje), illetve most az Assassin’s Creed: Liberation HD, amiben a gyönyörű Aveline a rabszolgaság ellen veszi fel a kesztyűt. Itt viszont véget ér a lista, még akkor is, ha a fejlesztők több játékban lehetőséget adnak rá, hogy megadjuk a főhős bőrszínét (Mass Effect-sorozat, például).

Magyarán a jó fiúk szinte mindig fehérben járnak, bármit is mondjon Chuck Norris.

Fekete mellékszereplőkkel tele a padlás, de valami oka van annak, hogy csak kevés csapat meri levetkőzni az előítéleteket, és a játékosok helyett eldönteni, hogy most igenis fekete lesz a főhős, ha törik, ha szakad.

Ebből kiindulva mondhatjuk, hogy ironikus módon a Rockstar Games a legkevésbé rasszista az összes nagy fejlesztő közül. Houserék nem félnek az előítéletektől, sőt, szívesen kiforgatják azokat, dagonyáznak bennünk, görbe tükröt állítva a játékosok által alkotott társadalom elé. A dolog pedig működik, az amerikai gettókultúrára fókuszáló GTA San Andreas is világra szóló siker, több rekordot tart, és több mint 30 milliót adtak el belőle világszerte, mindenféle platformon. Mi több, a GTA-széria bizonyíték rá, hogy a sztereotípiákat igenis be lehet mutatni úgy, hogy a kellően érett megfigyelő észrevegye a szemléltetés szándékos túlzásait. Más kiadók és fejlesztők viszont tartanak a reakcióktól, így maradnak a fehér karaktereknél, biztos, ami biztos.

De miért?

És máris a játékipari nagyhalaknál tartunk! Hogy miért félnek a nyugati kiadók a fekete főszereplőktől? Jó kérdés, a választ pedig a statisztikák adják meg. 2010-es adatok szerint az Amerikai Egyesült Államok lakosságának mindössze 13,6 százaléka fekete amerikai, e számnak pedig csak töredéke tekinthető dolgozó, aktívan kereső felnőttnek -- magyarán, az ország teljesen lakosságának 5-6 százalékát teszik ki azok a fekete polgárok, akiket érdemes megcélozni a videojátékokkal, mert nem nyugdíjasok vagy kisgyerekek.

Sazh Katzroy jellegzetes hajviselete ellenére is
az egyik legjobb fekete játékkarakter

A kiadók többsége pedig, ha tetszik, ha nem, a nagy számokban hisz. Számukra a fekete amerikai játékosok kevesen vannak, nekik ez ugyanúgy csak egy szám, mint mondjuk a filmkészítők szemében a moziba járó 18 év felettiek, s ezért csak statisztaszerepet érdemelnek. Hogy ez hülyeség? Lehet. De ne feledjük, hogy az USA vezetése csak a 60-as években vette észre, hogy nem szép dolog a legális faji megkülönböztetés, ergo a rasszizmusnak, ha burkoltan is, mondhatni hagyománya van a lakosság körében, így a kiadók feltételezik, hogy a fehér vásárlók többsége nehezen azonosul egy fekete karakterrel. Ugyanez a helyzet filmek, regények, színdarabok terén -- ha nem hiszitek, járjatok, izé, Google-özzetek utána!

Persze nem csak Amerikából áll a világ, de mivel egy 317 milliós országról beszélünk, ami hatalmas felvásárlói piaca és tömegtermelője a szórakoztatótermékeknek, köztük a videojátékoknak, tökéletes állatorvosi ló a problémakör áttekintésére. Hogy mi a helyzet a világ más részein? Nos, mivel a játékok többsége amerikai, az ottani trendek Európát is elérik. Egyedül Ázsia élvez kiemelt szerepet, ott viszont a japán videojátékok uralkodnak, amik… nos... mondjuk úgy, hogy kicsit furcsák az európai szemnek. Ráadásul sokszor nyíltan fejezik ki előítéleteiket a kaukázusi emberekkel szemben.

Jó példa erre a Nintendo mascot-karaktere, Mario, aki a lusta, kövér, bajszos olasz munkás sztereotípiája.

Tény viszont, hogy eddig a valaha tervezett legjobb fekete amerikai karakter is japánok munkája. Shaz Katzroy, a Final Fantasy XIII apukája minden létező előítéletet kidob a kukába, elvégre egy családszerető, őszinte férfiről van szó, aki a fia életéért a pokolba is hajlandó lenne alászállni.

Nem csak a játékok

Hogy a videojátékok tényleg rasszisták-e, nehéz kérdés. Egyrészt, ha ragaszkodunk a hivatalos definícióhoz, akkor kijelenthető, hogy igen, azok. Másrészt viszont kell lennie egy egészséges tűréshatárnak, és ha elfogadjuk, hogy a játékkiadók számolnak a lakossági statisztikákkal, akkor akár meg is lehet érteni a nem fehér hősök alacsony számát. Na, de mi a helyzet az ipar többi szereplőjével? Jó lenne azt írni, hogy a sajtó, a játékosok, vagy épp a fejlesztők tiszták, mint a hó, de nem így van.

Aveline egy modern felfogású hősnő -- éppen ezért
lóg ki olyan nagyon a saját korából

Két éve Alex Hutchinson, az Assassin’s Creed-sorozat kreatív igazgatója fakadt ki a CVG-nek, mondván, hogy a játékújságírók faji alapon néznek el negatívumokat távol-keleti videojátékoknak. Hutchinson úgy érvelt, hogy sok japán játék története „badarság, szó szerint badarság”, de ez egy cikkírót sem zavar, repkednek a 9-es és 10-es pontszámok. Bezzeg, ha egy nyugati játékban találnánk olyan jeleneteket, mint a Bayonettában, mindenki fel lenne háborodva.

Így van, Hutchinson szerint a játéksajtó pozitív diszkriminációt alkalmaz az ázsiai fejlesztőkkel szemben: ők keletiek, tőlük ez is bőven sok, nem várunk mást, mert ilyenek és kész.

Van azonban rosszabb is: a Kixeye nevű, egyébként nem túl nagy fejlesztőcsapat pár éve azzal került a világ újságjainak címlapjára, hogy egy fekete amerikai dolgozó nyilvánosságra hozta naplóját, amit a munkahelyi, jórészt rasszista zaklatásokról vezetett. A fiatal fekete férfit sokat szívatták a kollégái, többek között behívták az irodába, amiért „túlságosan bandatagos” az öltözéke, holott a szerződésében szó sem volt dress code-ról. Az ilyen helyzetek egyébként nem gyakoriak, vagy legalábbis nem sokszor derül fény rájuk, szóval nem érdemes messzemenő következtetést levonni egyes példák alapján. Viszont, ha elvétve is, a jelenség létezik, ez pedig baj.

Rasszista-e a játékos?

Amit eddig tanultunk tehát, az az, hogy a játékkiadók, a sajtó, valamint maguk a videojátékok is nevezhetők rasszistának, ám egyik esetben sem fekete-fehér a paletta. Az újságírók érvelhetnek úgy, hogy tetszenek nekik a keleti játékok, és ezért a Hutchinson szerint fájóan sok magas értékelés, a kiadók pedig mutogathatnak statisztikákat, széttárva a kezüket, mondván, ők nem tehetnek semmit, ha a vásárlók, azaz a játékosok nem fogadják el a nem fehér karaktereket. De vajon ez utóbbi állítás igaz ránk, gamerekre?

A játékosokkal kapcsolatban könnyebb lenne biztosat mondani, ha léteznének olyan kutatások, amik kifejezetten a gamer közösség rasszista megnyilvánulásairól gyűjtenének adatokat. Ilyenek viszont nincsenek, vagy ha vannak is, nem nevezhetők reprezentatívnak, mert a játékosokon szinte lehetetlen a statisztikai mintavételezés. Aki ért statisztikához, tudja, hogy miért, aki nem, az pedig elég, ha arra gondol, hogy milyen sokfélék a gamerek valójában. Legfeljebb egy-egy területet lehet lefedni a kutatásokkal, azok viszont csak szűk rétegekről mondhatnak el bármit is. Nagy általánosságban elmondható, hogy az MMORPG-k játékosai között ritkák az előítéletek -- ezt egyszer jómagam is alátámasztottam egy hazai klán kutatásával, még az egyetem alatt.

A Call of Duty-sorozat szerverei tobzódnak a
rasszista játékosokban

Más területekről viszont csupán elvétve akadnak példák, jórészt a tengeren túlról. Ilyen K. L. Grey „Deviant bodies, stigmatized identities, and racist acts: examining the experiences of African-American gamers in Xbox Live” című tanulmánya is, amiben a kultúrszociológus Grey a Call of Duty: Modern Warfare- játékosokat figyelte meg. Hogy mennyire releváns a kutatás, az vitatható, de azt kell mondjam, hogy az eredményt tekintve talán mindegy is.

Grey arra a következtetésre jutott, hogy az amerikai CoD-szereverek fekete amerikai játékosai naponta találják szembe magukat faji előítéletekkel, méghozzá a negatív fajtából.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a gamerek rasszista társadalmat alkotnak. De arra rámutat, hogy vannak köztük előítéletekre hajlamos emberek is, pont úgy, ahogy mindenhol. Így van: a játékosok mini tükörképei a teljes világ társadalmának, és ha erre a kutatók ráébrednek, minden eddiginél jobb modell áll majd rendelkezésükre.

Konklúzió

Összességében elmondható tehát, hogy a faji megkülönböztetés létező dolog a játékipar minden szegletében. Az arányok sokfélék, de sajnos a tény, miszerint egy olyan viszonylag ártatlan dolog, mint a videojáték sem mentes a rasszista gondolkodástól, vitathatatlan. Szomorú, de úgy tűnik, hogy az emberi előítéleteken nem lehet egykönnyen változtatni, generációknak kell eltelni ahhoz, hogy megtanuljuk, a bőrszín és a származás nem mond el semmit arról, milyen ember a másik. Mert végül is mind ezek vagyunk: emberek, játékosok, online kommentharcosok, akik legalább a virtuális térben szeretnénk levetkőzni az egyébként elkerülhetetlen társadalmi különbségeket. Az eredmény végül is csak rajtunk múlik, és mint tudjuk, minden nagy változást kicsiben kell kezdeni.

Ti találkoztatok már rasszista előítéletekkel játékokban? Ha igen, melyekben? Véleményetek és gondolataitok fontosak számunkra, szóval ne fogjátok vissza magatokat, tessék kommentelni!