• Január 13-án debütál a Békeharcos sorozat az HBO Maxen
  • Jelenetrészletben láthatjuk, hogyan találkozik a főhős az igazságosztókkal

2022 elején hazánkban is megkezdi működését az HBO Max, kínálatában számtalan új produkcióval, köztük a Békeharcos (Peacemaker) sorozattal. Az Öngyilkos Osztag folytatásának szánt széria január 13-án debütál a szolgáltatón (egyelőre nem tudni, hogy a Max indulása előtt a GO műsortárába is felkerül-e a nyolc epizód), amihez már érkezett egy feliratos előzetes, egy Aquamant semmibe vevő jelenet, illetve frissen közzétettek egy részletet az első részből. Kiderül, hogyan találkozott a címszereplő és későbbi csapata.

A James Gunn írói és rendezői felügyelete alatt készült sorozat cselekménye egy kórházban kezdődik, ahol Az Öngyilkos Osztag halálos küldetése után elnyűhetetlen hősünk lábadozik. A John Cena megformálta amorális katona később egy igazságosztó csapat tagjává válik, akiknek sikerül rábírniuk végrehajtásban jeleskedő társukat, hogy agresszióját a valódi rosszfiúk ellen fordítsa. Egy biztos: nem lesz hiány karikaturisztikus gyilkosságokból, vérből és káromkodásból. Ti várjátok már a premiert?

mv5bowe3mdg1ytutnzlinc00ntixltgzodmtzgixzdrmzjmwowvkxkeyxkfqcgdeqxvymtezmti1mjk3v1.jpg
(A kép forrása: IMDB)