• Ruben Fleischer elmondta, hogy nyitott a folytatásra
  • Felvetette egy Jak and Daxter mozi lehetőségét is
  • Kiemelte, hogy egy filmadaptációnak nem a játék képeit kell elsősorban megidéznie

Az elmúlt napokban folyamatosan érkeztek a képek Rómából, az Uncharted stábjának kampánykörútján ugyanis az örök várost vették célba. Míg Tom Holland Francesco Tottival szemlélte az ókori emlékeket, Ruben Fleischer telefonon nyilatkozott a CNetnek. A Venom és a Zombieland rendezője elárulta például, hogy mielőtt családot alapított ő maga is játszott az Uncharted első részével, ráadásul mindig vonzotta a kincskereső kalandműfaj és az Indiana Jones.

ruben-fleischer-uncharted.jpg
(A kép forrása: Variety)

Sokkal lényegesebb információ azonban, hogy Fleischer nyitott a folytatásra. „Történelem szakos voltam egyetemen, és mindig is érdeklődtem az antikvitás iránt. El sem tudom mondani, hogy milyen izgatott lennék, ha készítenénk még egy [epizódot]” – ecsetelte. A vége-főcím alatt vetített jelenetre azért volt szükség elmondása szerint, hogy a közönség számára egyértelmű legyen, Nate és Sully immár egy csapatként kalandozik. A következő rész elkészültéről viszont a nézők döntenek, fogalmazott. Érdekesség, hogy a rendező egy válasz erejéig még a Jak and Daxter megfilmesítésének lehetőségét is felvetette.

uncharted-film-trailer-shows-tom-holland-swinging-onto-a-pira.jpg
(A kép forrása: Pledge Times)

Fleischer a játékadaptációk ügyét is érintette. Elmondta, hogy az aktív játékos élmény nem hasonlítható a passzív nézői pozícióhoz, ezért nem merülhet ki egy adaptáció abban, hogy látványosan megidézi a játék képeit és karaktereit. Ezen ars poeticáját egyébként hűen tükrözi a film is: kritikánkban kiemeltük, hogy az Uncharted nem a rajongóknak gyártott mozgóképes anyag, hanem izgalmas, a saját lábán megálló történetet mesél el.