Bár a játékiparban már nagyban tart a hírhedt uborkaszezon, szerencsére ez nem jelenti azt, hogy teljes lenne a pangás a friss megjelenések terén, sőt, épp ellenkezőleg! Az elmúlt héten is sok érdekes és izgalmas cím jelent meg a PlayStation Store kínálatában, ezek között segítünk most kicsit eligazodni.

They Are Billions

A They Are Billions egy posztapokaliptikus steampunk világban játszódó stratégiai játék, ahol az emberiség maradékát kell megvédenünk a fertőzöttek brutális hullámokban támadó hordájától. A Numantian Games alkotásában összesen 48 küldetésen keresztül küzdhetünk a túlélésért, de ha ennyi nem lenne elég, erődített települések építése mellett régi emberi erődöket is felfedezhetünk, vagy a járvány kitörésének is utána járhatunk.

Valkyria Chronicles 4 Complete Edition

Eredetileg még tavaly márciusban jelent meg a Valkyria Chronicles 4, mely mind a játékosok, mind a kritikusok körében nagy sikert aratott, most pedig itt a Complete Edition is, mely a nevéhez hűen az alapjáték mellett az összes hozzá kiadott DLC-t is tartalmazza. A Valkyria Chronicles 4 az eredeti Valkyria Chronicles történetével párhuzamosan halad, azonban egy új karakter, Claude Wallace parancsnok, szemszögéből meséli el a jól ismert történetet.

valkyria-chronicles-ps4-01.jpg

Blazing Chrome

A Blazing Chrome a régi, klasszikus Contra játékok hangulatát megidéző run’n’gun alkotás, melyben egyedül vagy egy barátunkkal közösen szabadíthatjuk fel az emberiség maradékát egy öntudatra ébredt MI elnyomása alól. A régi, játéktermi hangulatot megidézni igyekvő alkotásban összesen 5 különböző környezetben lőhetjük cafatokra az ellenünk törő robotok seregét, az egyes összecsapások közötti időt pedig főellenfelek és járműves üldözések színesítik.

Dragon Quest Builders 2

A Dragon Quest Builders 2 egy építkezésre fókuszáló szerepjáték, ahol blokkról-blokkra haladva építhetünk fel bármit, amit csak akarunk. Az egyjátékos kampány során egy haldokló világot kell megmentenünk rejtélyes útitársunk, Malroth, segítségével, ha pedig itt nem tudtuk kellőképpen kiélni a kreativitásunkat, bármikor csatlakozhatunk online a barátainkhoz is, hogy közösen építsünk valami igazán grandiózust.

További megjelenések

Azonban nem csak ez a négy játék lehet érdekes az elmúlt hét felhozatalából. Érdemes lehet még megjegyezni a SolSeraph-ot, mely a tower defense stílusát keveri a platformerek világával, de szintén ezen a héten jelent meg az Ultimate Danger Bundle is, amiben a Three Fields Entertainment mind a négy játéka ott lapul, köztük az idén áprilisban megjelent Dangerous Driving is.

A megjelenések teljes listája így alakult: