• Július 11-én lesz a Devolver Direct
  • Ez a Devolver Digital kiadó éves játékbemutatója

A szokásos szereplők mellett az elmúlt években a Devolver Digital is ott volt azok között, akik saját konferenciákat tartottak az E3-on, az amúgy is az extravagáns játékairól ismert kiadó pedig merőben más megközelítést választott, mint a többiek. Ennek eredménye néhány egészen bizarr műsor lett, melyek egyben paródiaként is funkcionáltak, görbe tükröt tartva a komplett játékipar elé – mindezt Mahria Zook főszereplésével, aki a cég egyik fiktív vezetőjét alakította a fellépések során.

jovo-heten-visszater-a-videojatek-vilag-legbizarrabb-konferenciaja.jpg

Hogy a fenti képen is látható beteg pillanatokból ezúttal mennyi lesz, azt nem tudni, az azonban biztos, hogy idén is lesz Devolver Digital. Most pedig azt is bejelentették, hogy mikor: az online műsor július 11-én, vagyis jövő hét szombaton, itteni idő szerint 21 órakor kezdődik majd.

Hogy mire számíthatunk? Új játékbejelentésekre, friss infókra és gameplay bemutatókra egészen biztosan. De elárulták azt is, hogy a Carrion, a Disc Room és egy vagy két újonnan bejelentésre kerülő játékból demót is közzé fognak tenni, közvetlenül a prezentáció után.