Az Electronic Arts nyilvánosságra hozta negyedéves adatait, melyből kiderült, hogy a nettó bevétel majdnem a vártaknak megfelelően alakult -- a cég 500 milliót becsült, a végeredmény pedig 491 millió lett. Az EA pénzügyi vezetője, Ken Barker ezt egy erős negyedévnek nevezte, Frank Gibeau pedig úgy véli, hogy jó úton vannak afelé, hogy a vezető digitális szórakoztatóipari céggé váljanak, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy habár a bevétel jó volt, a végösszeg mínuszos lett: a kiadó 130 milliós veszteséggel zárta az elmúlt három hónapot.

A bevétel részben a Battlefield 3-nak és a FIFA 12-nek volt köszönhető, melyek együttesen kétmillió példányban keltek el, de az Origin is jól megy, hiszen már 21 millió regisztrált felhasználója van, illetve a Battlefield Premium is hozta a pénz, ennek ugyanis 1,3 millió aktív felhasználója van. Rossz hír viszont, hogy a Star Wars: The Old Republickal már kevesebb mint egymillióan játszanak, de ezen nagy mértékben segíthet az, hogy a játék ősszel ingyenesen játszható modellre áll át.

Az EA továbbá elárulta azt is, hogy a Battlefield 4 valamikor 2013 áprilisa és 2014 márciusa között fog megjelenni; a legvalószínűbb, hogy jövőre, az ünnepi szezon környékén fog befutni a játék.