• December 3-án indul a Jurassic World: Krétakori tábor 4. évadja
  • Ez kapott most egy új trailert
  • És képek is érkeztek

Bár kezdetben sok ellenszenvet kapott a Netflix és a Universal közös projektje, a Jurassic World: Krétakori tábor, az animációs sorozat végül belopta magát a rajongók szívébe, és mostanra nagyjából ugyanolyan fontos mellékvágánya a Jurassic-franchise-nak, mint A klónok háborúja, a Lázadók és a The Bad Batch a Star Wars-nak.

Az éjjel megjelent trailerben Dariusék egy vadonatúj, a Jurassic-szériában eddig még nem látott szigetre kerülnek, miután a Bukott birodalomban kiszabadult mosasaurus lezúzza a jachtjukat. Hogy ez egy új sziget, azt a showrunner, Scott Kreamer erősítette meg az Entertainment Weekly-nek adott interjúban.

Azt is elmondta, hogy az új évadban fény derül majd arra, hogy ki irányította a korábbi évadokban látott drónokat – amikből ezúttal többet is láthatunk majd, sőt egy robotkutya vagy robotdínó is képbe kerül. Az új helyszín pedig remek alkalmat ad arra, hogy a készítők a hős csapatot is új, kiszámíthatatlan helyzetbe kényszerítsék. Eddig ugyanis – ahogy arra Darius is utalt a Scorpius Rex megjelenésekor – azért élték túl, mert ismerték a Nublar-szigetet és a dinoszauruszokat. Most azonban semmit sem tudnak, sőt ezúttal a néző sincs képben, így együtt fedezhetik fel a sziget rejtelmeit.

Ahogy az a trailerből kiderül, néhány új dinoszaurusz is feltűnik, például a Kentrosaurus, amivel a sziget T-rexe fogja összemérni az erejét. Ugyanakkor ezúttal már nem csak dinoszauruszok tűnnek fel a régi világból, hanem egy kardfogú tigris is tiszteletét teszi. Kreamer erről azt mondta, hogy az InGenen és a Byosinen túl is van élet, és ezeknek az embereknek nincs oka a dinoszauruszoknál megállni.

Mindezeken túl, ahogy az már korábban kiderült, a spinosaurus is visszatér, amit a már említett Jurassic Park III-ban láthattunk először és egészen eddig utoljára. Kreamer róla annyit mondott, hogy „jó eséllyel ugyanaz a spinosaurus”, amit korábban a Sornán láttunk. Illetve nem a spino lesz az évad Torója vagy Scorpius Rexe, vagyis nem ő lesz az antagonista dínó a szezonban.

Végezetül Kreamer arról is szót ejtett, hogy a Krétakori tábor bár a franchise önálló kis sarka, a gyökerei a filmekhez kötődnek, így ahogy az első évad kapcsolódott a Jurassic Worldhöz, míg a harmadik a Jurassic World: Bukott birodalomhoz, úgy a negyedik szezonban is lesz kapcsolódási pont a jövőre érkező Jurassic World: Világuralomhoz.

A traileren túl tegnap néhány kép is kikerült a netre, ezek java az Entertainment Weekly-nek hála, de felkerült egy másik kép is, amin egy Scorpius Rex látható (lásd a lenti galériában). Mivel a kép nem a harmadik évad egyik jelentéből van, szinte biztossá vált, hogy a világ első hibrid dinoszaurusz faja is visszatér – feltehetően ez lesz az, ami elbújt a srácok jachtján.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!