Erik Rempen május közepén indította útjának a Kainga: Seeds of Civilization Kickstarter kampányát, 15 ezer dolláros célkitűzéssel, ami 994 támogatóval és 23 362 dollárral később már a megvalósulás útjára is lépett. Novemberben pedig már be is robbant a Steam kínálatába, még ha egyelőre csak korai hozzáférésben is, amit 2022 őszén követ majd a teljes verzió – legalábbis a jelenlegi tervek szerint.

Egy új kor hajnala

A Kainga: Seeds of Civilization látvány tekintetében a 3D-s környezetet barlangrajzokra és minimalista firkákra emlékeztető elemekkel vegyítve relatíve egyedi, bár elég furcsa és nem kifejezetten csábító külsőt kölcsönöz az alkotásnak. A játékban saját ősi civilizációnk sorsának kovácsai lehetünk, egy bölcs vezető, avagy a Thinker, valamint a törzs kezdetben maréknyi tagja közreműködésével. Ehhez a műfajtól megszokott módon építkeznünk, sokasodnunk és esetenként harcolnunk kell, azonban minden egy tábortűzzel kezdődik. Utóbbival alapozhatjuk meg településünk központját, aminek határait aztán zászlók elhelyezésével terjeszthetjük ki további nyersanyagok és területek nyomában.

Törzsünk persze új ötletek és innováció nélkül semmire sem megy, és itt jön a képbe a Thinker, aki ugyan már benne van a korban és nincs ereje teljében sem, viszont elméje még a régi, csupán egy kis szikrára van szüksége, hogy lángra lobbanjon kreativitása. Ezek a szikrák sárga fénysugárral jelölt ikonokként jelennek meg a térképen elszórva, bölcs vezetőnk pedig ezeket tanulmányozva ötöl ki új épületeket és létesítményeket. A Thinker nemcsak a fejlődésben kulcsfontosságú, hanem annyira nélkülözhetetlen a törzs számára, hogy ha elveszítjük, akkor bizony az egész játékot is elbukjuk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A világban persze nem vagyunk egyedül, így más törzsekkel is összefutunk, melyek ráadásul pofátlan módon azonnal alapanyagokat követelnek tőlünk, ha pedig ennek nem teszünk eleget, azt az esetek többségében azonnali válaszcsapás követi. A vidéket továbbá furcsa és hatalmas lények is róják, melyeket igába is hajthatunk, majd saját céljainkra használhatunk, akár még épületeket is felhúzva a hátukra. Mindemellett az időjárás is alaposan bele tud rondítani terveinkbe, így érdemes az előrejelzést is kémlelni. Ahogy a dolgos napok telnek és egyre többet játszunk, további tartalmak, köztük új vezetők és technológiák oldhatók fel, bár ezek száma korai hozzáférésben még elég korlátozott.

Vezess minket bölcs vezér

A Kainga: Seeds of Civilization alapötlete nem rossz, viszont a megvalósítása egyelőre sajnos elég gyengécske. A kissé felemás prezentáció mellett kezdhetnénk azzal, hogy az oktató szakasz közel sem elég részletes, ami élből eléggé megnehezíti a továbbiakat. Emellett problémás az MI is, ami időnként serényen végzi magától a dolgát, máskor pedig tétován áll vagy lézeng. Komoly gondot okoz továbbá az apróbb technikai bakik mellett a játék kiegyensúlyozatlansága, amiből adódóan például a legtöbb esetben már elég korán lerohannak a rivális törzsek, úgy, hogy még esélyünk sincs védekezni ellenük, a követelés mechanikájáról már nem is beszélve. Erik Rempen alkotása tehát jelenlegi állapotában elég felemás képet fest, és kérdéses, hogy a végleges verzióra mennyire sikerül kikalapálni, de bízzunk benne, hogy a fejlesztés végére sikerül tartani az ígéreteket és a minőséget.