A Varsav Game Studios új játéka, az Early Accessbe lépett Giants Uprising egy középkori fantasy világban játszódik, ahol az emberiség elárulta és leigázta az óriásokat. Így az egykori dicső lények ma már csak arénákban láthatóak, ahogy az emberek szórakoztatására verekednek, vagy a háborúban, ahol mestereiket támogatják. De mint oly sok más történetben, az elnyomottak között itt is születik valaki, aki kiáll a társaiért. Ez esetben őt Rogbartnak hívják, aki összefog egy ember fogollyal, Kielbasával, megszökik és… nos, mindent lezúz, ami az útjába kerül.
Zúzás, pusztítás, taposás
A Giants Uprising alapvetően egy külső nézetes akciójáték, ráadásul nem is a bonyolultabb fajtából, hiszen a lényege annyi, hogy mindent elpusztítsunk magunk körül. A játékban Rogbartnak óriásokkal és emberekkel is meg kell küzdenie, s bár elsőre egyértelműnek tűnhet, melyik faj a veszedelmesebb, a valóság nem ilyen egyszerű.
Az óriásokkal történő küzdelemben ugyanis a kihívás konvergál a zéró felé. Merthogy amint hősünk védekező pozícióba áll, sérülések nélkül felfog minden ütést, míg ő pillanatok alatt eszméletlenre kalapállhatja fajtársait. Szóval a játék eme része sajnos kicsit kiábrándító, hiszen az ember mégis csak azt várná, hogy egy óriásokat felvonultató programban az óriásokkal történő harc lesz a csúcspont.
Ami az embereket illeti, nos, ők az igai kemény dió ebben a játékban. A különféle fegyverekkel felszerelkezett katonák százai üldözik szegény Rogbart, és képesek komoly kárt okozni óriásunknak. Ráadásul a csatatereken kifejezetten az égimeszelők ellen felállított medvecsapdákat és katapultokat szórtak szét, sőt még az emberek is képesek kötelet dobni hősünkre, hogy lelassítsák amúgy sem fürge mozgását.
A nagy zúzás persze nem teljesen céltalan. Az egyes területeken célzottan kell elpusztítanunk különböző épületeket a továbbjutás kedvéért – néha kapukat, máskor hidakat, hogy csak két példát mondjak. Az épületek (és lakóik) földbe döngölése állítja vissza óriásunk életerejét is, illetve erre a célra az útunkba kerülő bocik szintén használhatók, ha óriási lábunkkal instant hamburgert csinálunk belőlük. Amúgy az emberek elleni harc nemcsak jó kis móka, hanem itt érezhetjük át a legjobban azt, hogy óriások vagyunk. De sajnos sokáig ez sem tart ki, a zúzás gyorsan monotonná és önismétlődővé válik.
A pályák sem fogják feldobni a Giants Uprisingot. Nincsenek igazán nagy terek, ráadásul végig csőben szaladgálunk. És semmi felfedeznivaló, semmi érdekes nincs rajtuk. Csak mész, szétrombolsz pár épületet, eltaposol pár tucat embert, aztán irány a következő szakasz, ahol újra megteszed ugyanezt. És újra, és újra, és újra. Mindezeken túl optimalizálni sem ártana a játékot, meg mondjuk díjaznám, ha a billentyűzetet testre lehetne szabni.
Mindezek ellenére még nem írnám le a korai hozzáférésben lévő fejlesztést. A Giants Uprisingban megvan a potenciál arra, hogy egy hangulatos, érdekes akciójáték legyen belőle. A legfontosabb, hogy feldobják a harcokat, első sorban az óriások elleni küzdelmeket. Ha csak ennyit javítanak a technikai oldal apróságai mellett, már akkor is kifejezetten szórakoztató lehet a Giants Uprising, afféle hétvégi agyzsibbasztó.
