A képregénykiadás területén mindig is nagy érdeklődés mutatkozott az alternatív univerzumokra, illetve az újragondolt, felújított, modernizált történetekre. A Marvel kiadó egyik ilyen ékköve az Ultimate Spider-Man (Újvilág Pókember) sorozat, mely 2000-ben indult útjára Joe Quesada, a Marvel akkori főszerkesztője, és Bill Jemas, a kiadó által. Az eredetileg hat részesre tervezett minisorozat, mely Peter Parker hőssé válásának folyamatát volt hivatott bemutatni a mai korba ültetve, akkora siker lett, hogy végül folytatták, és jobbnál jobb történetekkel vitték tovább a sorozatot, valamint több más szériát (F4, X-Men, Különítmény) is útjának indítottak. A Brian Michael Bendis és Mark Bagley szerzőpáros által jegyzett kalandok, egy-két rajzolóváltást, és egy újraindítást követően egy szép kerek 160-as számmal záródtak le, és Pókember halálával egy igazán megrázó és méltó befejezéssel búcsúztak az újvilági Peter Parker kalandjaitól. Azóta pedig már az egész Ultimate univerzumnak is búcsút intett a Marvel, a Secret Wars történet keretein belül, és az Ultimate End miniben.

Modern pókember

A kötetben található első hat rész bevezeti az olvasót Peter Parker Pókemberré válásába, és első küzdelmeibe. Ahogy mondani szokás, minden kezdet nehéz, de ezt az utat Bendis egy igencsak sajátos stílusban mutatja be, modern és fiatalos köntösben. Életszerű párbeszédek, középiskola, barátok-barátnők és a kamaszkor küszöbén álló Peter, aki most kezdi el kitapasztalni és megérteni, hogy mire is képes valójában. Mark Bagley, akit a magyar olvasók a Csodálatos Pókember első sorozatából is ismerhetnek, egy egészen egyedi, új stílusban tárja elénk a kezdeteket dinamikus rajzaival, a kötet vége felé pedig az első igazi Pók-ellenfelen, az újragondolt Zöld Manón keresztül is megcsillogtathatja tudását. A 90-es évek Pókember rajzaihoz képest itt érezhetőbben könnyedebb és felszabadultabb stílust alakított ki a rajzoló, ami tökéletesen passzol a történet hangulatához.

01.jpg

Pókember eredetét minden Marvel-rajongó kívülről fújja már; számtalan feldolgozásban láthattuk már képregényekben, filmekben, rajzfilmekben, és videojátékokban, az Újvilág-vonulat azonban mégis egy olyan utat választott magának, mely kifejezetten egyedivé és emlékezetessé teszi ezt az eredetsztorit. A fokozatos öntudatra ébredés, a szokatlan miliő, és már a kezdetektől jelen levő megtestesült gonosz, Norman Osborn karaktere mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Pókember legendáját öregbítsék páratlan módon. Bár a kötetben fellelhető mind a hat füzet megjelent már magyarul a Semic kiadó jóvoltából, ezek beszerzése ma már csak másodkézből, interneten vagy képregénybörzéken lehetséges, így külön öröm, hogy az új generációhoz és a képregények világába most belecsöppenő olvasókhoz is eljuthat ez a történet, a régi kiadáshoz képest sokkal jobb minőségben, keményfedeles változatban.

02.jpg

A párbeszédek és a történetmesélési stílus is egyszerűbbnek, sietősebbnek tűnhet más, akkoriban megjelent Marvel-képregényekhez képest, de ezt hibaként semmiképp nem rónám fel; Bendis próbált egy olyan egyedi hangnemet találni ehhez az újragondolt Pókemberhez, ami mind a fiataloknak, mind az idősebb és tapasztaltabb olvasóknak élvezetet nyújt. Ez a másfajta nézőpont nemhiába lett annyira népszerű, hogy a teljes első széria hazánkban is publikálásra került. Most pedig, 16 évvel a magyar megjelenés után újra olvashatjuk. Minden Pók-rajongónak kötelező!

„Ne próbálj más, vagy kevesebb lenni! Nagy dolgok várnak rád az életben, Peter! Nagy dolgok! És ez nagyon nagy felelősséggel is jár! Érted?”

Szeretnél még hasonló jóságokat olvasni? Nosza, irány vendégszerzőnk, Beny DeVito weboldala, ahol a Nagy Marvel-Képregénygyűjtemény eddig megjelent köteteiről is olvashattok!