Ki tudja, meddig kell még otthon maradni, meddig tart ez az áldatlan állapot, addig azonban el kell foglalnunk magunkat, a sok játék mellett pedig nem árt olvasni sem. Az izgalmas regények mellett a hazai Fumax minőségi képregényekkel is szolgál, amik már csak méreteik miatt sem egy-két órás olvasmányok, legalábbis akkor, ha szeretünk elidőzni a képeken és párbeszédeken. A vaskos kötetek közül ezúttal hármat mutatunk be, kiegészítve a korábbi négyet, egyúttal lefedve a teljes új kínálatot, a friss megjelenéseket. A kiadó webáruháza zavartalanul üzemel, avagy, ha valaki szeretne, nyugodtan rendelhet otthonra is, ezzel könnyítve kicsit a lakásban töltött napok súlyát. És természetesen innen is kívánunk mindenkinek erőt és kitartást, aki nem teheti meg, hogy otthon marad. 

Deadpool-alakulat

  • Író: Victor Gischler
  • Rajzoló: Rob Liefeld és mások
  • Oldalszám: 280
  • Ár: 7495 Ft

Az univerzum igen nagy bajban van, ha az Ölőhang történései után pont a Pool-csapat segítségére van szüksége. Márpedig úgy tűnik, hogy ez a helyzet, hiszen a Szemlélő… vagyis a Szemlélődő… más nem ért rá, na! Szóval a kozmikus figura a zsémbes zsoldos, Lady Deadpool, Ebpool, Kölyökpool és a lebegő zombi fej támogatását kéri. Merthogy van egy rejtélyes gonosz, amely az egyéni tudat megszüntetését és egyetlen kollektív gondolkodásba beolvasztását tűzte ki céljául, így bővítve hatalmát a bolygók felett. Némi kérlelés után hőseink útra is kelnek, ám azzal nem számolnak, hogy vannak más erők is, más Vének, akik nehezményezik a döntést, így a Bajnok is, akinél még a Kertésznek sem kell elvetnie a kétkedés magvait. Ha értitek, mire gondolok. Szóval az izomagyú harcos kihívja a Poolokat, csak éppen azzal nem számol, milyen tudással és harci képességekkel húzott ujjat. De hamarosan többször is megtudja. Közben a Poolok nemcsak az ismeretlen erővel harcolnak meg, de később még egy, a környéket vegzáló kalózfejedelemmel is leszámolnak, illetve egyéb belharcokba is beleártják magukat. De semmi didi… difi nem lehet a küldetésükben, elvégre ők a Deadpool-alakulat, útjukat pedig megfektetett nők és összetört szívek kísérik.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

280 oldalnyi tömény Deadpool-adag. Te jó ég! Lényegében ez pont annyira sok, mint amennyire tűnik: semennyire. Persze, kell néhány szusszanásnyi szünet, hogy feldolgozzuk a vizuális és verbális gegeket. És bár a Deadpool-alakulat már nem annyira újdonság, korábbi bemutatóinkból sajnos kimaradt, terjedelme és minősége okán mindenképpen szerettük volna pótolni. Nem véletlenül: a teljes, 12 részes Deadpool Corps című sorozatot tartalmazó kötet önmagában is élvezhető, de a többi Fumax-kiadvánnyal együtt az igazi, látványát tekintve pedig mind a karakterek, mind a színek terén ragyogó darab. Tele poénokkal, őrült, tipikusan Deadpool-os tartalommal, avagy a közismert képregényszereplő rajongóinak ez mindenképpen egy kötelező darab.

Ha/Ver: Negyedik könyv

  • Író: Mark Millar
  • Rajzoló: John Romita Jr.
  • Oldalszám: 216
  • Ár: 5995 Ft

De haladjunk tovább, nincs itt semmi látnivaló, merthogy a Ha/Ver világában eléggé megváltoztak az erőviszonyok. A korábbi eseményekből kifolyólag Kis Dög börtönben pihen, Ha/Ver és az Örök Igazság csapata parkolópályára állt (igazából edzenek társuk kiszabadítására, de ez egy hosszú folyamat, ne türelmetlenkedjetek), a maszkos és jelmezes védelmezősdi pedig éppen nem engedélyezett a városban. Utóbbi csak azért jelent súlyos problémát, mert a bünözők feletti irányítás egy mindenhol rettegett, de homoszexuális kicsapongásai és kegyetlensége miatt még Itáliában sem tűrt vezér veszi át, aki a rendőrséget a markában tartja, a bűnüldözőket pedig mind egy szálig el akarja pusztítani. Miközben a csapat kezd szétesni, Ha/Ver egyre jobban feladja alternatív személyiségét, hogy a szerelemre összpontosítson, nem mellesleg egy csapat gyilkos is kiválik a bűnbanda árnyékából, amivel még rosszabbra fordul a helyzet. De úgy tűnik, hogy Kis Dög sem élvezheti örökké a börtön falainak védelmét.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Olvastam olyan véleményt, hogy a Negyedik könyv egy teljesen felesleges időhúzás, igazából nem ad hozzá a sorozathoz, de ezzel csak nagyon kis mértékben tudok egyetérteni. Valóban vannak felesleges és ismert visszatekintések, helyzetek, de összességében egy rendkívül izgalmas, részben pedig kimondottan emberi következménye mindez a már ismert cselekménynek, ami tulajdonképpen kap egy jónak mondható, mégha nem is egyedi lezárást. Mind a szövegek, mind a rajzok viszik tovább az embert, John Romita stílusát nem lehet eléggé dicsérni, ahogy a remek színezést sem, ami plusz életet ad az egyébként is teljesen működőképes képregénynek. A teljes 8 részes Kick-Ass 3 minisorozatot tartalmazó kötet így szerintem ajánlott darab, pláne a széria kedvelőinek. Személy szerint legalábbis nagyon élveztem, lendületes és sodró darab volt még Dave magánemberré átalakulásának bemutatásával együtt is. 

Orgyilkos osztály 4. kötet

  • Író: Rick Remender
  • Rajzoló: Wes Craig
  • Oldalszám: 116
  • Ár: 4590 Ft

A Haláltanok Királyi Iskolájában továbbra sem fenékig tejföl az élet, ezzel Marcus Arguello szembesül leginkább, elvégre az elit orgyilkosképző akadémián az évzáró egy tömeges gyilkossági hullámot indít el, melyben a kiváltságosok egész egyszerűen levadásszák a számkivetett, Patkányoknak nevezett diákokat. A kérdés az, hogy amikor az “örökletes” elit hallgatók minden emberséget és jószándékot, megértést sutba dobva üldözik társaikat, akkor azok képesek-e összefogni, vagy a túlélés érdekében bármit megtesznek, akár saját “barátaikat” is elárulva. A barát szó pedig csak azért idézőjeles, mert ahogyan az sejthető, ebben az intézményben nem igazán léteznek barátságok, maximum kényszerkapcsolatok, amik abban segítik az egyéneket, hogy elérjék céljaikat. És ezt a negyedik kötetben bemutatott mészárlás kiválóan prezentálja. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Az Orgyilkos osztály meglehetősen kegyetlen alkotás, és akinek eddig nem lett volna eléggé világos, hogy ebben az iskolában nem babra megy a játék, annak most már ez is nyilvánvalóvá válik, hiszen senki sincs biztonságban, bárki lehet áldozat a nebulók közül. Sőt, a vadászat és az évzáró akkora jelentőséggel bír, hogy a folyamat akár az iskola falain túlra is kijuthat, ezzel veszélyeztetve mindenki életét. Bár Wes Craig karikatúrára, vagyis inkább amolyan odavetett skiccre emlékeztető rajzai nekem nem annyira jönnek be, magához a sztorihoz illik ez a fajta megközelítés, sőt talán még jobban kiemeli a mű naturalisztikus erőszakosságát, ami ebben a kötetben végképp előtérbe kerül a sajátos helyzet miatt. A sztori önmagáért beszél, itt aztán tényleg nem szabad bízni senkiben, illetve az olvasónak sem érdemes komolyabb érzelmeket fűzni a karakterekhez, mert bárkiből lehet áruló vagy áldozat. Éppen ezért olyan erős az Orgyilkos osztály, ami eredeti verziójában jelenleg is fut, avagy kíváncsian várjuk a folytatást.  

Ezzel a hármassal most sikeresen be is lett mutatva a Fumax utóbbi hónapokban megjelentetett termése, és bízzunk benne, hogy hamarosan, ha helyreáll a rend és a megszokott életvitel, akkor további minőségi kiadványokkal ismerkedhetünk meg a kiadó jóvoltából. Nem lehet elégszer elmondani, mennyire igényes kötetekről van szó. Vigyázzatok magatokra és egymásra! #maradjotthon #olvassképregényt

Támogasd te is a PC Gurut!