• Tovább folytatódnak Rico kalandjai
  • Már készül az ötödik rész
  • Ezt maga a Square erősítette meg

Az év elején a Square Enix megállapodást kötött az Embracer Grouppal, hogy 300 millió dollárért eladja több nyugati stúdióját. A Square Enixhez régóta kötődő franchise-ok, köztük a Tomb Raider és a Deus Ex is az eladás részét képezték. Néhány IP sorsa azonban bizonytalan maradt – ezek között volt például a Just Cause. A sorozatot az Avalanche Studios készítette, és PlayStation 2 és Xbox konzolokon kezdte meg pályafutását annak idején. A több részre hízott szériában a játékosok Rico Rodriguezt irányítják egy nyitott világban, ahol a fő cél a pusztítás és egy sziget felszabadítása egy elnyomó rezsim alól, méghozzá minden eszközzel. A Just Cause 4 volt a sorozat legújabb darabja, amely 2018-ban jelent meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re.

sketch14.jpg

A legutóbbi év végi pénzügyi jelentésben a Square Enix biztosította a részvényeseket, hogy a Just Cause IP-t megtartották az üzletág egy részének eladása után, és jelenleg egy új cím fejlesztése folyik. Yosuke Matsuda teljes idézete alább olvasható: "A stratégiánkhoz igazodó új címek létrehozására szeretnénk összpontosítani, beleértve az új IP-t hasznosító címeket is. A JUST CAUSE franchise továbbra is a mi IP-nk marad, és már dolgozunk egy új cím fejlesztésén a franchise-ban." – mondta Matsuda. Érdekes lesz majd látni, hogy merre megy tovább a széria, és hogy milyen új játékmenetbeli frissítésekkel próbálnak némi újdonságot csempészni bele. Illetve a fiktív, szanaszét robbantható új helyszínre is kíváncsiak vagyunk!