• A Far Cry következő része mellett egy multis felvonás is készül
  • A Far Cry 7 a jelenlegi tervek szerint 2025 őszén jelenhet meg

Eléggé mélyponton van többek között az Assassin's Creed, a Prince of Persia és a Tom Clancy-játékok otthona, ugyanis a cég legutóbbi pénzügyi beszámolója szerint nem csak újdonságai nem fogytak az elvárások szerint, de több készülő projektjét is elkaszálta, valamint sokadik alkalommal ismét elhalasztotta a Skull & Bones megjelenését. A Ubisoft azért persze zászlóshajóit ugyanúgy támogatja, így a Far Cry-sorozat folytatásán is nagy erőkkel dolgozik, a szivárogtató Tom Henderson forrásai szerint ráadásul még egy multis mellékszálon is.

farcry.jpg

Utóbbi állítólag Project Maverick kódnéven fut, és várhatóan egy Alaszkában játszódó extraction alapú lövölde lesz hátizsák rendszerrel, megbízásokkal, loot boxokkal és túlélő elemekkel, ahogy a vadonban igyekezzük túlélni az élővilág és az időjárás állította kihívásokat más játékosok mellett. A projekt állítólag már több alkalommal is változott, mely mellett egyelőre Project Blackbird néven készül már a Far Cry 7 is, mely szintén hasonló helyszínen fog játszódni, és a jelenlegi tervek szerint várhatóan valamikor 2025 őszén fog megjelenni.