Két évvel ezelőtt, 2012-ben, pont ezen a napon jelent meg PC-re a Blizzard Diablo 3 című játéka, hogy töretlen diadalmenettel bizonyítsa be: kedvenc platformunkon nemcsak hogy lehet pénzt termelni, de még csak meg sem kell erőltetnie hozzá magát senkinek, aki könnyű lére vágyik, elvégre a Diablo 3 is minden volt a startkor, csak épp tökéletes nem, és mégis elment belőle cirka 15 millió darab.

Jött egy patch, majd jött kettő, majd még vagy száz, és most, hogy már a Diablo 3: Reaper of Souls kiegészítőn is túl vagyunk, hogy várjuk a második expanziót, elmondhatjuk, hogy csak sikerült elkészülnie a programnak. A Blizzard pedig ünnepel és hálás a segítségünkért, így egy héten keresztül folyamatos bónuszokkal ajándékoz meg bennünket, hűségünk fejében.

Röviden: 100 százalékkal több esélye van rá, hogy Legendary tárgyakat szerezzünk, és duplán kapjuk a Rift Fragmenteket. Mindennek fényében már csak apróság, hogy tegnap a 2.0.5 patch is elstartolt, tonnányi változást hozva a játékba. A szülinapi bónusz mától egy héten át tart.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!