A K&H-nak és a partnereknek köszönhetően újra színvonalas versenyt hozott a legnépesebb magyar szimulátoros rallybajnokság ötödik futama. Legalábbis a versenyzői nyilatkozatokból egyértelműen ez derült ki. 

A bajnokságot a DuEn RALLY oldala szervezi, és a szokásokhoz híven a futam előtt most is műsorfüzettel és részletes beállításokat tartalmazó ajánló videóval próbálták a játékosok dolgát megkönnyíteni. Miközben a pályákat nehezebb erősségi fokozatra állították azzal, hogy a verseny jórészt naplementében és este zajlott. A mindenki által jól ismert német aszfaltos pályák önmagukban talán a legkönnyebbek a Dirt Rally 2.0 játékban szereplő régiók közül, de a lámpasoros futam sok versenyzőnek okozott nehézséget.

A legjobbak alig több, mint 51 perc alatt teljesítették a 12 gyorsasági szakaszt. Az első három helyezett 10 másodpercen belül ért célba. Ezúttal Molnár Alex volt a leggyorsabb, ráadásul az utolsó szakaszt, a Power Stage-t is behúzta, így maximális ponttal fejezte be az ENVIRO Német Rally-t. Kasza Kristóf nyert már futamot, ezúttal a második helyre tudott befutni és a folyamatos jó szereplésével átvette a vezetést a bajnoki tabellán. Harmadiknak Budai Csaba érkezett meg, aki a technikai gondjai ellenére is odafért így a dobogóra.

Alex győzelmével és a csapattársak jó szereplésével a csapatbajnokságban az élre ugrott a TMC Rallysport. Itt is helycsere történt az élen, hiszen az eddig vezető BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Teamnek csak két versenyzője szerzett pontot a futamon, ami nagy hátrány ebben a kiélezett bajnokságban. A helyi-sport.hu Racing Team tudja még felvenni a lépést a két fő rivális együttessel, és még ők is bőven lőtávon belül vannak a következő három futamra.

Nincs nyári szünet a K&H SIM Liga powered by HUMDA ralibajnokságában, a legközelebbi versenyre augusztus második hétvégéjén kerül sor. Annyit már lehet előre tudni, hogy ezúttal murvás futam vár az indulókra!

AZ ENVIRO NÉMET RALLY VÉGEREDMÉNYE:

# Pilóta Csapat Idő
1. Molnár Alex TMC Rallysport 51:48.739
2. Kasza Kristóf +4.092
3. Budai Csaba Vasi Champ 2000 Esport Rally +9.563
4. Bíró-Ambrus Roland SMARTZILLA Racing Team +11.861
5. Osztás Ábel RTE Akadémia +16.417

 

A K&H SIM LIGA POWERED BY HUMDA DIRT BAJNOKSÁG ÁLLÁSA AZ ÖTÖDIK FUTAM UTÁN:

# Pilóta Csapat Pont
1. Kasza Kristóf 930 0
2. Fónagy Kristóf BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team 899 -31
3. Martinák Balázs TMC Rallysport 886 -44
4. Molnár Alex TMC Rallysport 844 -86
5. Bíró-Ambrus Roland SMARTZILLA Racing Team 833 -97

 

A CSAPATBAJNOKI PONTVERSENY:

# Csapat Pont
1. TMC Rallysport 2257 0
2. BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team 2217 -40
3. helyi-sport.hu Racing Team 2142 -115
4. Car-Go! Virtual Rallye Team 1778 -479
5. RTE Akadémia 1156 -1101