• Nem lesz ott az E3-on a The Game Awards házigazdája, Geoff Keighley
  • Szerinte a rendezvénynek átalakulásra van szüksége

Nem kérdés, hogy az E3 jelentősége alaposan megváltozott, hiszen a Sony - amely korábban soha egyetlen expót sem hagyott ki - idén már sorozatban másodjára nem lesz ott az év hagyományosan legfontosabb videojátékos rendezvényén. Úgy tűnik ráadásul, hogy nemcsak a gyártók és a kiadók, hanem a média szereplői is egyre inkább elfordulnak, amiben a tavalyi adatkezelési fiaskónak is nagy szerepe van: most épp a The Game Awards házigazdájaként ismert Geoff Keighley jelentette be, hogy 25 év után először nem lesz ott az E3-on.

kihagyja-az-e3-at-a-gamer-media-egyik-legismertebb-szereploje.jpg

Keighley elmondta, hogy bár van jövője szerinte az E3-nak, a rendezvénynek sokkal inkább el kell mennie a digitális irányba, jobban bevonva azokat is, akik fizikailag nincsen jelen.

"Várom, hogy más módokon és más rendezvényeken támogassam az iparágat a jövőben" - írta a Twitteren.

A producer távolmaradása egyben azt is jelenti, hogy idén nem lesz E3 Coliseum adás, melyet 2017 óta minden évben ő vezetett - vagy ha lesz is, akkor mindenképpen nélküle.

Támogasd te is a PC Gurut!