A Novarama csapata egy 2003 óta működő spanyol stúdió, melyet eddig legfőképp a PSP-re, PS3-ra és PS Vitára megjelent Invizimals-játékok kapcsán ismerhettünk. Most viszont maguk mögött hagyták a Sony konzoljait, és helyette PC-re hozták el legújabb alkotásukat, mely egy igen érdekes átmenet a műfajok között. A Killsquad ugyanis az akció-szerepjátékok zsánerébe próbál némi friss vért csempészni, méghozzá a MOBA-kból ismerős elemek beemelésével.

Vérzivataros jövőkép

A Killsquad a jövőbe kalauzol el minket, ahol az emberiség már régen kijutott a csillagok közé, itt azonban nem várt rá más, csak káosz és pusztítás. Az űrben ugyanis egymást érik a profitért tulajdon anyjukat is eladni képes pénzéhes megavállalatok, akik véreskezű zsoldosokból verbuvált halálbrigádokkal végeztetik a piszkos munkát. Egy ilyen zsoldost alakíthatunk mi is, ahogy egyedül vagy maximum három barátunkkal karöltve próbáljuk minél jobban megszedni magunkat a különféle küldetésekből. Legyen szó akár mutáns lények levadászásáról, akár értékes rakományok kimentéséről, semmitől sem riadunk vissza, egészen addig, amíg jó pénz van a dologban.

A játékban jelenleg négy karakter érhető el, mindegyik saját képességekkel és egymástól gyökeresen eltérő játékstílussal. Troy, a lőszercsempész, két revolverével például távolról szeret vitézkedni, míg Kosmo, az élőholt űrhajós, hatalmas kalapácsával inkább a közelharcban érzi otthon magát. Hozzájuk csatlakozik még a törékeny, de villámgyors és halálos Cass a kardjával, valamint Zero, a meghibásodott medikus droid, aki lézere mellett csapdáival és elsősegély csomagjaival támogathatja a csapatot.

A Killsquadon pedig érződik, hogy a fejlesztők igen alaposan átgondolták és közel tökéletesre csiszolták mind a négy karakter képességeit és stílusát, így bármelyiket is választjuk, mindig más és más játékélményben lesz részünk. Ezenkívül pedig érdemes lehet még megjegyezni, hogy nem mindegyik hős állja meg a helyét egyedül, így jelentősen megkönnyíthetjük életünket, ha Troy vagy Cass karakterével vetjük bele magunkat a szóló küldetésekbe, Cosmót és Zerót pedig meghagyjuk a kooperatív mókára.

Akkor csapjunk oda!

A Killsquad játékmenete meglehetősen egyszerű, könnyen tanulható. Kampány nem található a játékban, helyette egy menüből választhatjuk ki, hogy melyik karakterrel szeretnénk játszani, és melyik megbízást akarjuk elfogadni. Miután ezzel megvagyunk, egyből indíthatjuk is a missziót, vagy várhatunk, amíg a gép talál mellénk társakat. Ez utóbbi azért el szokott tartani egy kis ideig, főleg akkor, ha nem a csúcsidőt jelentő délutáni, esti órákban ülünk le a Killsquad elé.

Onnantól kezdve pedig, hogy elindult a küldetés, lényegében egy hagyományos akció-szerepjátékban találjuk magunkat. Kiválasztott karakterünket felülnézetből terelgethetjük a pályán, a hullámokban ránk törő ellenfeleket pedig öt képességünk, illetve később az ultink segítségével nyomhatjuk le. A Killsquad pályái alapjáraton igen csőszerűek, de a fejlesztők azért próbálták különböző egyedi mechanikákkal feldobni a játékmenetet. Előfordulhat például, hogy harc közben aknákat vagy csapdákat kell kerülgetnünk, de az sem ritka jelenség, amikor egy-egy küldetés felénél feltűnik egy mini boss.

Eddig úgy tűnhet, hogy a Killsquad is csak egy ARPG a sok közül, azonban a fejlődésen csavartak egyet a készítők. Itt ugyanis minden megbízást egyes szinten kezdünk, és bár játék közben minden legyőzött ellenség után megkapjuk az XP-t, és szintet is lépünk nem egyszer, ez az előrehaladás a küldetés végén nullázódik, így a következő körnek megint teljesen alap karakterrel vághatunk neki, nagyjából úgy, mint egy MOBA esetében. Az XP tehát „elvész” a küldetés végén, a loot és a fejpénz viszont megmarad, ezért karakterünket gyakorlatilag a felszerelésén keresztül fejleszthetjük, hogy el tudjuk fogadni a rizikósabb (és jövedelmezőbb) megbízásokat is. Minden hősünkhöz és minden misszióhoz tartozik ugyanis egy úgynevezett Vector érték, ezek összevetésével tudjuk megsaccolni, hogy nagyjából melyik küldetésnél érdemes próbálkoznunk.

Szintén MOBA-s elemnek mondható, hogy minden második szinten módosíthatjuk valamelyik képességünket és ezáltal a játékstílusunkat is (illetve 6. szinten megnyithatjuk a két ultink egyikét). Ezek a módosítók igencsak jópofák, segítségükkel még jobban testre tudjuk szabni az egyes karaktereket: Troy esetében például felturbózhatjuk képességeink területi sebzését vagy az alaptámadásaink erejét, annak függvényében, hogy melyiket használjuk többet.

Hiba a Mátrixban

A Killsquad egy igencsak szórakoztató, gyors, pörgős alkotás, mely azonban korántsem hibátlan. Tesztelés közben összefutottam néhány buggal, illetve párszor ki is fagyott a játék, de ezek annyira nem is meglepőek egy korai hozzáférésű programnál, sőt a Novarama alkotása ilyen téren még egész jól teljesített, ha azt vesszük alapul, hogy nem olyan régen jelent meg.

Sokkal nagyobb problémának tűnik jelenleg a környezet kialakítása. A játékban ugyanis sokszor nehéz megállapítani, hogy min haladhatunk át és min nem, ha pedig ehhez hozzávesszük azt is, hogy térképet egyáltalán nem kapunk, csak egy kis radar mutatja, hogy nagyjából merre kell mennünk, akkor bizony még ezeken a csőszerű pályákon is eltévedhet az ember.

Merre tovább?

A Killsquad jelenleg tehát egy igen érdekes hibridnek érződik, melyben bőven megvan a potenciál ahhoz, hogy egy igazán tartalmas és szórakoztató játékká válhasson a korai hozzáférés végére, és a jelek szerint szerencsére a fejlesztők is elkötelezettek alkotásuk mellett. Ennek megfelelően a megjelenéssel egy időben elkezdődött a Killsquad első szezonja is, mely a Revelation címet kapta a keresztségben, és leginkább a játék háttérvilágának és frakcióinak a bemutatásáról szól.

Az alkotók közzétettek továbbá egy ütemtervet, ennek alapján pedig augusztussal kezdve (amikor például új helyszíneket és ellenségtípusokat kaptunk) minden hónap végén érkezhetnek az új tartalmak. Jelenleg, szeptemberben az előrejelzések alapján főleg a közösségi funkciókon (különböző rangsorok és kinézetek, játékos profilok) lesz a hangsúly. Halloweenkor érkezik az ötödik karakter, egy mérnök, valamint ekkor indulnak az úgynevezett Fertőzött megbízások is, ahol csapatunk minden tagja más és más negatív módosítót jelentő fertőzéssel lesz kénytelen játszani. A jövő évre esedékes tervek jelenleg még kicsit elnagyoltabbak, viszont a jelenlegi hírek szerint 2020 elején érkezik majd a hatodik karakter és egy új bolygó is.

Zsoldosnak áll a világ

Mindent összevetve tehát a Killsquad egy igen érdekes átmenet az akció-szerepjátékok és a MOBA-k világa között, mely mindkét zsánerből kölcsönöz ugyan elemeket, de felépítését és játékmenetét tekintve inkább az ARPG-k irányába hajlik. A négy karakter – bár nincsenek a legjobban balanszolva a magányos játék szempontjából – kellően eltérő játékmenetet képvisel, így mindenki megtalálhatja köztük a hozzá legjobban illőt, az egyes küldetések pedig kellően pörgősek és akciódúsak.

Amennyiben a fejlesztők tartják magukat a közzétett ütemtervhez, úgy év végére, de legkésőbb 2020 elejére a Killsquad egy igen tartalmas és izgalmas cím lehet, mely elé akkor is érdemes leülni, ha az ember belefáradt már az akció-szerepjátékok felhozatalába.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!